Belföld

Palkovics László védelmi holding vezérigazgatója lesz

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Ezt a honvédelmi miniszter jelentette be, kiderült az is, miért mentették fel Maróth Gáspárt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Brüsszelben az MTI-nek azt mondta, a kormány szerkezeti átalakítása után a jövőben az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a megszűnő Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül. A társaság vezetését a volt miniszter, Palkovics László vezérigazgatóként látja el – tette hozzá.

A honvédelmi miniszter közölte, az általa vezetett tárca feladatainak beazonosítása, kijelölése véget ért, a folyamat lezárását jelenti, hogy Novák Katalin köztársasági elnök november 15-i hatállyal felmentette tisztségéből Maróth Gáspárt. A jövőben a védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár által vezetett területet átszervezik.

A miniszter szerint Maróth Gáspár kormánybiztosként, államtitkárként elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt években a honvédelmi és haderőfejlesztési program megteremtésében. A feladatkörök átalakítása és a munka racionalizálása után a tárcán belül Gion Gábor stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkárhoz kerül a védelempolitika.

Mint korábban megírtuk, 2020 januárjában egy törvénymódosítással a Honvédelmi Minisztériumtól az állami vagyonért felelős miniszterhez, Mager Andreához helyezték át a négy legnagyobb honvédségi cég tulajdonosi jogait, amelyek később  Palkovics Lászlóhoz vándoroltak.

Akkor egy szövevényes fegyverbiznisz kapcsán kormánybíztosként Maróth Gáspár lapunknak azt mondta, a tapasztalatok azt mutatták, a gyors döntéseket igénylő és több kockázattal járó hadiiparban az állam rossz tulajdonos, mert „defenzív üzletpolitikával nem lehet sikert elérni a piacon”. Ezért a cél az, hogy a nemzetközi piaci szférából verbuvált menedzsment vegye át a vezetést.

Az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. fogja össze tavaly óta az állami védelmi ipari vállalatokat, a napi.hu írt korábban arról, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter ezt a céget jelölte a tulajdonosi jogok gyakorlójaként a HSC Aerojet Zrt.-nél, amely leányvállalatán keresztül megvásárolt egy cseh katonai repülőgépeket gyártó cseh céget. A cégben 80 százalékos tulajdona volt a honvédelmi miniszternek, ám miniszteri kinevezése után, két lépcsőben megvált részesedésétől.

Palkovics László új szerepe kapcsán érdekes lehet, hogy néhány napja a Technológiai és ipari tárca Facebook-oldalán jelent meg több fotó a  ZalaZone Ipari Parkról, azzal a szöveggel, hogy a kormány kiemelt stratégiai célja, hogy hazánk Közép-Európa meghatározó védelmi ipari központjává váljon a gyártásban és kutatás-fejlesztésben is. Akkor még miniszterként azt mondta, a tesztpálya mellett megjelentek egyetemek, két nemzetközi cég építi saját kutatóintézetét, és ott épül a Rheinmetall új gyára is. A fotókon felbukkant Csák János és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik