Belföld

Megvan az eltűntként keresett hatéves kislány

police.hu
police.hu

Hatalmas erőkkel keres a rendőrség egy eltűnt Győr-Moson-Sopron megyei kislányt. A hatéves T. Zora Pérről, a Kánvási dűlőben lévő tanyáról vasárnap 16 óra körül távozott el, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható T. Zora tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon. Névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A kutatásban a rendőrség kérésére a Pest Megyei Kutató Mentőszolgálat is csatlakozott. Ők azt írták, hogy közel kétszáz fő bevonásával zajlik átfogó területkutatás, amelybe technikai eszközökkel ők is bekapcsolódtak.

Frissítünk!

A Kisalföld azt írja, hogy a gyerek egy öthektáros körbekerítetlen tanyáról tűnt el vasárnap délután négy körül. Az eddigi információink szerint gyakran játszott egyedül a ház körül, s időnként kiabáltak egymásnak a szülőkkel. Fél négykor még válaszolt a kérdésre, négykor viszont már nem kiabált vissza.

Jelenleg több száz civil, speciális keresők, a katasztrófavédelem és a rendőrség keresi Zorát.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat később a közösségi oldalán azt írta, hogy megvan, és életben van az eltűnt kislány. A Kisalföld azt írja, hogy a péri repülőtér közelében találták meg, a körülményekhez képest jól van és már szüleivel is találkozhatott. A rendőrség a honlapján megjelent közleményében úgy fogalmazott, a kislány egészséges, azonban a körülményekre tekintettel őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Egy siklóernyős talált rá, két-három kilométerre volt ekkor a tanyától, tehát ekkora utat tett meg az éjszaka folyamán.

A Telex szerint a tanyán az állatokat etették a felnőttek, amikor Zóra meglátott egy kutyát vasárnap délután és utánament. Ekkor azon a környéken alig 10-20 méterig lehetett látni a ködtől, így hiába ismerte a terepet, hamar elveszthette a tájékozódási képességét. Szerencsére melegen öltöztették fel, a lábán lévő csizma, illetve a kabát mentette meg az éjszakai hidegtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik