Belföld

Elismerésben részesítik az eltűnt hatéves kislányt megtaláló polgárőrt

Elismerésben és dicséretben részesíti az Országos Polgárőr Szövetség elnöke Mehringer Szabolcsot, az Écsi Polgárőr Egyesület tagját, aki november 14-én, hétfőn reggel siklóernyőjéből kutatva megtalálta a tegnap eltűnt hat éves kislányt.

A gyermeket, aki vasárnap délután tűnt el a Győr-Moson-Sopron megyei Pér közelében található tanyáról, vasárnap este és éjszaka is több mint 300-an keresték a rendőrség irányítása mellett. A leszálló köd miatt a kutatást ugyan egy időre fel kellett függeszteni, de hajnalban újra indult a keresés, amelyben a lakosság és a rendőrség munkatársai mellett, mintegy 100 polgárőr, valamint tűzoltók, mentőcsoportok, vadászok, és mezőőrök is részt vettek.

Végül egy écsi polgárőr úgy döntött, siklóernyőjével pásztázza át a környéket és sikerrel járt. A Péri repülőtér mellett megtalálta az eltűnt kislányt, leszállt hozzá, azonosította, és értesítette a kutatást vezető stábot. A kislány, aki az éjszakát egy fa tövében megbújva töltötte, bár kissé átfázott a hidegben töltött több mint 16 óra alatt, de épségben került elő. A polgárőrt, aki maga is kétgyermekes apuka az OPSZ elnöke a napokban elismerésben részesíti – írja az MTI.

Mehringer Szabolcs a szerencsés megtalálás után elmondta, amikor leszállt a kislányhoz, az nem volt megijedve, nem is sírt, békésen ücsörgött.

Elmesélte, hogy egy fa tövében töltötte az éjszakát, most pedig napozik. Nagyon aranyos volt, gyorsan megvizsgáltam, nincs-e baja, de szerencsére nem volt

– mesélte megkönnyebbülve a férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik