Belföld

Biró Ferencet jelölik az Integritás Hatóság elnökének

Az Integritás Hatóság elnökének Biró Ferencet, elnökhelyetteseinek Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt jelöli Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, írja az MTI.

Közleményében a számvevőszék elnöke jelezte, hogy a hatóság igazgatósága tagjainak kiválasztásáért felelős alkalmassági bizottság az elnöki posztra öt, az elnökhelyettesi posztra 13 pályázó esetében állapította meg a törvényi feltételek fennállását. Windisch László közölte: egy időközben visszalépő elnökjelölt kivételével az összes, alkalmasnak talált jelöltet személyesen meghallgatta és az előzetesen, az interjúk lefolytatását megelőzően nyilvánosságra hozott értékelési keretrendszerben értékelte.

Az Integritás Hatóság elnökének a legmagasabb pontszámot elért Biró Ferencet jelöltem, akit az alkalmassági bizottság is első helyen ajánlott figyelmembe

– írta.

Az ÁSZ-elnök úgy értékelt, hogy mindhárom jelölt kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és vezetői gyakorlattal rendelkezik. Függetlenségük és elfogulatlanságuk kapcsán aggály nem merült fel.

Az értékelési keretrendszerben

  • a PwC üzleti tanácsadó cég magyarországi, illetve dél-kelet európai Forensic szolgáltatások üzletágát vezető Biró Ferenc 129 pontot,
  • Holbusz Tímea (az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság egyik igazgatója) 112 pontot,
  • Dabóczi Kálmán (aki 2015 és 2019 között a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója volt) 102 pontot kapott.

Windisch beszámolt arról is, hogy a megbízatást nem nyert pályázók közül kizárólag azon személyek pontszámai tehetők közzé, akik ehhez hozzájárultak. Közülük Ambrus István 94, Kovátsits Gábor 108, Matusik Tamás 95 pontot szerzett.

Az ÁSZ elnöke döntéséről levélben tájékoztatta Novák Katalin köztársasági elnököt, aki a törvénynek megfelelően pénteken nevezi ki az Integritás Hatóság új vezetőit.

Az Integritás Hatóság létrehozása az Orbán-kormány talán legnagyobb engedménye az Európai Bizottság felé azért, hogy hozzájusson a felfüggesztett uniós támogatásokhoz. A hatóság létrehozását a kondicionalitási (jogállamisági) mechanizmuson belül vállalta a kormány, miután a bizottság azzal fenyegetett, hogy 3000 milliárd forintnyi uniós támogatást fagyaszthat be, mert azok nem a megfelelő kezekbe kerülhetnek.

A hatóságról már korábban is írtunk, akár potens szervezet is lehet, és alapvetően uniós közbeszerzési ügyekben a legtágabb a mozgástere. Más, uniós forrásokat érintő ügyekben is léphet, de itt jobban támaszkodik a létező intézményrendszerre. Korábban azt írtuk, hogy a szervezet képes lehet hatékonyan fellépni a korrupció ellen, de mindez függ a vezetők személyétől, ugyanis a szervezet egyik nagy fegyvere a nyilvánosság. Évente jelentést kell készítenie az uniós források elosztásáról, és adott esetben külön is írhat jelentéseket.

A szervezet vezetőit egy külön erre létrehozott, öt évig működő bizottság ajánlotta, majd a legmagasabb pontszámot kapó jelöltet az Állami Számvevőszék vezetőjének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A rangosorolásra használt dokumentum elérhető az ÁSZ honlapján is, de nem tűnik nehezen befolyásolhatónak, hiszen olyan pontok is vannak benne, mint a „jelölt kreativitása”, ami elég szubjektív kategória. A jelöltek nevéről és a jelölés menetéről viszont előzetesen nem sokat lehetett tudni.

Az alkalmasságot vizsgáló bizottság összetételéről a Népszava írt korábban, azzal, hogy a Pázmányon tanító Halász Ákos korábban, 2010-2013 között az állami Magyar Fejlesztési Banknál is dolgozott. Tátrai Tündéről pedig Hadházy Ákos független képviselő állította, hogy a cége két szerződéssel 5 millió 500 ezer forintot kapott a Miniszterelnökségtől tanácsadói szerződésekért, míg férje, Gellén Márton a fideszes agytröszt Századvég egyik vezetője volt, majd a Varga Judit vezette igazságügyi tárcánál volt politikai főtanácsadó, később 2017-től helyettes államtitkár.

A harmadik tag, Pataki Balázs független volt a magyar államtól, de a lap szerint nem sokkal a kinevezése után lemondott. A helyére Kovács Gábor került, aki az önéletrajza szerint sok egyéb más mellett Rendőrtiszti Főiskolát is végzett és négy évig alosztályvezető volt az ORFK Szervezett Bűnözés elleni Igazgatóság pénzmosás elleni részlegénél, 2012 és 2016 között a Transparency Internationalnak volt külsős szakértője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik