Belföld

Két évig élt együtt a halott apjával egy mosonmagyaróvári férfi

Több mint két évig élt együtt a halott apjával egy mosonmagyaróvári férfi. A Győri Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás miatt állítja bíróság elé az 53 éves férfit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint egy mosonmagyaróvári családi házban élt együtt a beteg édesapjával. A férfi édesanyja és testvére már korábban meghaltak, így csak ketten laktak a házban. A férfi munkanélküli volt, jövedelemmel nem rendelkezett, egyetlen bevételük az idős édesapa nyugdíja volt.

Az apa 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében elhunyt. Mikor a fia ezt észlelte, akkor levetkőztette az apját, ágyba fektette, majd betakarta, ezt követően azonban a hatóságokat nem értesítette a halálesetről. Ezután a férfi 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban jogosulatlanul felvette édesapja nyugdíját, a két év alatt közel 5 millió forintot.

A férfit idén februárban keresték fel a rendőrök egy más ügy miatt, ekkor egyből jelezte, hogy az édesapja meghalt. Az eljárás során a felvett nyugdíjból a nyomozók 1,7 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak a vádlottól.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért a férfire valamint indítványozta, hogy a lefoglalt 1,7 millió forintot a Magyar Államkincstárnak adja ki, és ezen túlmenően a fennmaradó több mint 3,2 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik