A szombati Kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a pedagógusok szakszervezeteinek (PDSZ, PSZ) hiteltelen a pozíciójuk, mert tavasszal azoknak a baloldali pártoknak kampányoltak, amelyek mindent megtesznek azért, hogy ne legyen pénz a pedagógus-béremelésre. A miniszter arról is beszélt, hogy találkozott múlt héten a Nemzeti Pedagógus Kar vezetőjével, Horváth Péterrel, a szakszervezetekkel egyeztetni azonban a belügyi tárca dolga.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöksége ugyanakkor még a tanárok melletti szolidaritási tüntetések előtt kiadta állásfoglalását, amely idézi a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, illetve feladataira, be nem váltott ígéreteire és a tanárhiányra figyelmezteti a kormányt.
A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, és amelynek általános kereteit és garanciáit az állam biztosítja.
Mint írták, ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedék ellátása az óvodásoktól, a legnagyobbakig, a sajátos nevelési igényű gyermektől a kiemelkedően tehetségesig biztosított legyen, az államnak kell biztosítania a megfelelő számú felkészült, elhivatott szakembert. Az oktatásban dolgozók bérhelyzete, munkaidejének folyamatos növelése veszélyt jelent a szakma utánpótlása, a közszolgálat garanciái szempontjából is.
Emlékeztettek arra is, hogy a 2013-ban érvénybe lépett életpályamodell a feladatok mellé a gazdasági változást követő bérekre tett ígéretet,
melyből a feladatok megmaradtak, az ígért juttatások elmaradtak.
A dokumentum szerint a helyzet rendezéséhez elengedhetetlen a bérek rendezése, a kötelező órák maximalizálása, a túlmunka kifizetése.
Mint írták, a kar küldöttgyűlése már többször jelezte megoldási javaslatait.
- A pedagógus és oktatói bérek érjék el legalább a mindenkori diplomás átlagbér 85%-át, ami megfelel az EU átlagának. (Gulyás miniszter korábban 80 százalékról beszélt.)
- A nevelő-oktató munkát segítők dolgozók bérének rendezése, számának növelése, a helyi feladatellátás igényeihez való illeszkedése.
- A kötelező heti tanítási órák számának meghatározása 22 órában, a gyógypedagógiai intézményeknél 20, a szakszolgálatoknál 21 órában. Az ezen felüli túlmunka kifizetése.
- Az óvodapedagógusok heti kötelező óraszámának 30 órára csökkentése.
- A minősítési és tanfelügyeleti rendszer életszerű átalakítása.
- A pedagógus hiány kezelésére a nyugdíjasok közalkalmazottként való foglakoztatásának hosszabb távú lehetősége.
A kar ezek megvalósulása nélkül veszélyben látja a pedagógusi közszolgálat megfelelő színvonalú ellátását, a feladatellátáshoz szükséges utánpótlás biztosítását, ami a köznevelés, a szakképzés és ezen keresztül
a felnövekvő nemzedékek jövőjét veszélyezteti.
A Nemzeti Pedagógus Kar 2014-ben jött létre. Balog Zoltán még miniszterként azt kérte a szervezettől, figyelje, ellenőrizze, mérje fel a közoktatásban tapasztalható problémákat, tegyen javaslatot a megoldásra és legyen érdemi tárgyalópartner. A Demokratának Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy szerinte három elem okoz problémát, ezekkel kapcsolatosan tett javaslatokat a kormánynak.
Az egyik a pedagógusbérek szintje, a másik a pedagógusok munkaterhelésének kérdése, a harmadik probléma pedig az, hogy mit, mennyit és hogyan tanítsunk.