Belföld

Meglopták a részeg buszsofőrt igazoltató járőröket, majd a tolvaj rendőrségi mellényben flangált a Józsefvárosban

Mintha csak a Roncsfilm egyik jelenete játszódott volna le néhány nappal ezelőtt a Józsefvárosban egy rendőri intézkedés során.

Értesüléseink szerint az éjszaka kellős közepén egy turistabusz vezetője úgy döntött, hogy busszal indul el egy éjjel-nappal nyitva tartó trafikba vásárolni. Az úton furcsán közlekedő buszt meglátva az Illés utcában leintették őt a járőrök, majd igazoltatták. Amíg a rendőrök intézkedtek, valaki odasurrant a lezáratlan járőrautóhoz, és lenyúlta a holmijukat.

Az elkövetőnek annyira megtetszett a járőrautóban talált rendőrségi mellény, hogy fel is kapta magára, és abban flangált tovább nagy büszkén a nyolcadik kerületben. Az öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis nem sokkal később lekapcsolták az igazi zsaruk, és így a mellényt is le kellett vennie.

Megkerestük a BRFK-t a kabaréba illő esettel kapcsolatban. Válaszukban azt írták, hogy egy turistabusz vezetőjével szemben intézkedtek október 11-én hajnali egy óra körül az Illés utcában. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda ittasságot jelzett, ezért előállították a férfit.

Ám az intézkedés közben valaki a leállított, de kulccsal le nem zárt szolgálati gépkocsiból ellopott egy rendőrségi mellényt, kiszakította a menetrögzítő kamerát, és elvitte a jármű kézikönyvét is

– írták, hozzátéve, a buszvezetővel szemben ittas járművezetés miatt indított eljárást a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság a vérvétel után. Információink szerint nem először került összetűzésbe a törvénnyel ittas járművezetés miatt.

A rendőröket kirámoló tolvajt persze a legkevésbé sem érdekelte a buszvezető sorsa. Alighanem a gyermekkori álmát valósította meg azzal, hogy, ha rövid ideig is, de zsarunak érezhette magát. Még akkor is rajta volt a rendőrségi mellény, amikor elfogta őt egy másik rendőri egység.

Az elkövetőt a józsefvárosi rendőrök azonosították, majd a bűncselekmény elkövetése után másfél órán belül elfogták a nyolcadik kerületben lévő Losonci téren. A férfi magán viselte az eltulajdonított mellényt, megtalálták nála a kamerát és a kézikönyvet is, így a lopási kár megtérült

– közölte a BRFK.

A 31 éves férfival szemben lopás és rongálás miatt indítottak eljárást. A kifosztott rendőrökkel szemben nem indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik