Hat és fél év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla azt a nyíregyházi biztonsági őrt, aki félholtra verte az élettársát 2020 januárjában.
Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi a büntetés kétharmadának a kitöltése után bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.
A korábban külföldön, biztonsági őrként dolgozó R. Dávidot jó három évvel ezelőtt elzárásra ítélték 1800 euró meg nem fizetése miatt, szabadulása után az érte kiutazó élettársával és két kiskorú gyermekével indult haza.
A család 2022. január 25-én érkezett meg nyíregyházi lakásukba, ott a férfi nagyobb mennyiségű pálinkát fogyasztott és korábbi sérelmei miatt ismét veszekedni kezdett élettársával. Magához vett egy kalapácsot és azzal többször megütötte az asszony lábát, hajánál fogva lehúzta a kanapéról és ököllel ütötte a már földön fekvő nőt.
A férfi hajnalban tett bejelentést a rendőrségen azzal, hogy élettársát ismeretlenek támadták meg. Az asszony a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket, maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást szenvedett.
R. Dávid az utolsó szó jogán azt mondta, hogy megérdemli a börtönt, és nem gondolta volna, hogy képes ilyesmire. Állítása szerint, ha tudta volna, hogy képes erre, akkor oda sem ment volna. Beismerte azt is, hogy alkoholt és drogot is fogyasztott, és elmondása szerint sokat dolgozott és dolgozik azon, hogy rendbe hozza a dolgokat. Megbánta a tettét, és azt mondta, hogy szeretne részt venni a gyermekei életében.
A táblabíróság végül helybenhagyta az ítéletet, és jogerősen is hat és fél év börtönbüntetésre ítélte a biztonsági őrt.