Belföld

Különös indoklással szüntették meg a Kövér László kabinetfőnökét érintő nyomozást

Kátai Edit / MTI
Kátai Edit / MTI
Kérdéses, hogy a rendőrség kereste-e azt a feltehetően nem is létező külföldi céget, amely százmilliókat adott a papíron külhoni magyaroknak segítő alapítványnak.

Nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a sikkasztás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult nyomozást abban az ügyben, amelynek fontos szereplője Veress László, Kövér László házelnök kabinetfőnöke – értesült a 24.hu.

Lapunk tavaly november elején tárta fel, hogy a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány külhoni magyaroknak szánt adományból vásárolt egy budai villalakást. Az ügy szálai Kövér László titkárságáig vezetnek. A II. kerületi budai villában található, 240 millió forintos lakást ugyanis cikkünk írásakor Veress László családja használta. Az említett alapítvány kuratóriumi elnöke, Visontai Kálmán pedig Veress munkatársa az Országházban.

Kapcsolódó
Külhoni magyaroknak szánt pénzből vettek budai villalakást, Kövér László titkárságáig vezetnek a szálak
Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta.

A határon túli magyaroknak szánt adományokból nemcsak villalakásra, hanem egy Audi A6-os megvásárlására is jutott pénz, ezt Visontai használja. A szervezet egyetlen nemzetközi forrásból kapott adományt, több mint 322 millió forintot. A támogatás Frank Liu tajvani milliárdos üzletember közbenjárásával érkezett, aki az Index korábbi cikke szerint jó barátságot ápol Kövér Lászlóval (a házelnök állami kitüntetésre is felterjesztette), de az nem derült ki, hogy pontosan melyik külföldi cég utalt az alapítványnak. Az alapítvány a támogató megnevezéséhez csak annyit írt, hogy egy Probillion Limited nevű cég adta a pénzt, ám ilyen nevű, működő céget nem találtunk a nemzetközi cégadatbázisokban. Mindössze két hasonló nevű társaságra bukkantunk: az egyik egy 2015-ben megszűnt hongkongi vállalat, a másik egy szintén megszűnt, Malajziában bejegyzett cég volt.

Krizsán Csaba / MTI Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Frank Liu, a CHI FU Investement Group alapító elnöke és Tuan Csie-lung kínai nagykövet az Új Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján a pápai Esterházy-kastélyban 2019. augusztus 23-án.

Ennek azért van jelentősége, mert a rendőrség a nyomozást megszüntető határozatában a többi közt úgy indokolt: „A rendelkezésre álló adatok szerint a Probillion Limited adományozó szervezet részéről olyan információ, adat nem áll a rendelkezésünkre, mely arra utalna, hogy az Alapítvány képviselői – megtévesztve az adományozót – az adománygyűjtés céljáról a tájékoztatási kötelezettségüknek nem tettek eleget.”

Az viszont a határozatból nem egyértelmű, hogy a rendőrség vajon kereste-e a – cégnyilvántartások alapján nem is létező – Probillion Limited nevű vállalkozást az adományozás körülményeiről érdeklődve, és ha igen, a keresés mire vezetett.

Annyit írtak, hogy revizori vizsgálat készült az alapítványnak nyújtott támogatásokról és felhasználásukról, a vizsgálat alapját pedig a bírósághoz benyújtott éves beszámolók és közhasznúsági mellékletek képezték.

A pénzmosás gyanújával kapcsolatban a rendőrség arra jutott: az eljárás során beszerzett adatok alapján nem igazolható az a vélelem, hogy az adományozott összeg eredete kétséges, azaz illegális jövedelemből származik. „Az adományozó gazdasági társasággal kapcsolatba hozható tajvani üzletember Magyarországon is elismert adományozó, aki tudatos befektetőként gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében ért el a világon sikereket” – állapította meg a nyomozó iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya Frank Liut méltatva, megint csak nem részletezve, hogy találtak-e Probillion Limited nevű céget.

A Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány érdemi tevékenységének egyébként nincs nyoma. A szervezetet három évvel ezelőtt alapították, azonban honlapja, sőt bírósági bejegyzése szerint még e-mail címe sincs. Híradások nem jelentek meg a tevékenységéről. Ugyanakkor a pénzügyi beszámolóiból kiderült, hogy Visontai Kálmán kuratóriumi elnök sógornője 1,8 millió forint adományt kapott az alapítványtól, holott ő nem is határon túli. A támogatást azzal magyarázta a kuratóriumi elnök, hogy sógornője és férje is elvesztette az állását a koronavírus-járvány miatt. Legutóbbi beszámolójuk szerint pedig az egyetlen tevékenységük az volt, hogy egy határon túli házaspárnak – Veres anyósának és apósának – szállást biztosítottak.

Ezt nehéz is lett volna tagadni, hiszen amikor a cikk írásakor felkerestük az ingatlant, Veress anyósa nyitott ajtót. Az asszony elmondta, hogy Romániából érkeztek, és a lakásban szálltak meg, ám annak valódi tulajdonosáról semmit sem tudott. Ugyanakkor elmondta, hogy valószínűleg a veje, Veress László és családja költözik majd be a lakásba.

A szóban forgó Lorántffy Zsuzsanna úti villában az ötszobás, 164 négyzetméteres lakást egyébként 240 millió forintért vásárolta meg 2019 nyarán a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány.

Marjai János / 24.hu

A történtek miatt a Transparency International (TI) Magyarország, a DK-s Vadai Ágnes és a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio, valamint Tényi István is feljelentést tett, ezek alapján indult el a nyomozás. Igaz, az eljárás megszüntetéséről szóló rendőrségi határozat alapján Tényi kivételével nem számítanak feljelentőnek, mivel a többiek által állított tények megegyeznek az elsőként jelentkező Tényi feljelentésében foglaltakkal.

Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója megkeresésünkre közölte, csalódást kelt a rendőrség eljárása és a vékonyka kis indokolás, amivel letudták a szabad szemmel pénzmosásnak tűnő ügy kivizsgálását. A megszüntető döntés indokolásából kiolvashatóan arra figyelt a rendőrség, hogy az alapítvány vajon szabályosan használta-e fel a támogatásként kapott pénzt, netán megtévesztette-e a donort. Ekként sikkasztás, illetve hűtlen kezelés lehetőségében gondolkodtak a nyomozók, és végül azon az alapon zárták ki a bűncselekmény elkövetését, hogy az alapítvány papíron szabályosan járt el, és kuratóriuma jóváhagyta a vagyonfelhasználási döntéseket.

Ligeti közölte:

Örültünk volna, ha a nyomozó hatóság azt is megvizsgálja, vajon az alapítvány szabályos forrásból jutott-e az általa felhasznált vagyonhoz. Arra is kíváncsiak lennénk, hogy a tehetséggondozás céljából támogatásokat adni hivatott alapítvány esetében miként minősülhetett a vagyon szabályos használatának a budai luxuslakás, és a luxus személyautó vásárlása és egyébként rászorulónak aligha tekinthető személy részére történő rendelkezésre bocsátása.

Hozzátette, a megszüntető határozatból egyelőre több kérdés olvasható ki, mint ahány válasz, ezért – feltéve és remélve, hogy a rendőrség hamarosan nekik is kézbesíti a döntését, az ellen – panasszal fognak élni.

Kerestük az ügyben Visontai Kálmán kuratóriumi elnököt és Veress Lászlót is, hogy kihallgatta-e őket a rendőrség, ám nem értük el őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik