Belföld

Másfél év börtönt kapott egy pécsi testépítő, mert tiltott teljesítményfokozókat árult

Másfél év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a Pécsi Járásbíróság azt a helyi férfit, aki tiltott teljesítményfokozó szereket értékesített vállalkozóként a baranyai megyeszékhelyen működő üzletében. A  bíróság egy korábbi ítéletével kiszabott egy év négy hónap szabadságvesztés végrehajtását is elrendelte.

A Pécsi Törvényszék  tájékoztatása szerint a 2013 óta testépítéssel foglalkozó, versenyeken is induló, 2018-tól egy pécsi üzletben egyéni vállalkozóként testépítő szereket árusító férfi ismeretlen helyről különböző, Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező és nem engedélyezett gyógyszereket, illetve teljesítményfokozó szereket szerzett be.

A  közlemény szerint a tiltott teljesítményfokozó szereket sportteljesítmény, testépítés fokozása céljából kínálta, adta át, illetve illegálisan forgalmazta ismerőseinek, s azokból rendszeres haszna származott. Az illegális tevékenységére a nyomozók figyeltek fel, majd a férfi tartózkodási helyén tartott kutatás során meg is találták a tiltott teljesítményfokozó szereket és a magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszereket, a termékeket lefoglalták.

A férfit a bíróság első fokon teljesítményfokozó szerrel visszaélés és gyógyszerhamisítás előkészülete miatt egy év hat hónap börtönre ítélte. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a határozat ellen a vádlott és védője felmentés, illetve a büntetés enyhítése miatt jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik