Hamarosan vádat emelhetnek azzal a két férfival szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly márciusban bosszúból Molotov-koktélokat dobtak az egyikük volt élettársa anyjának házára. A vélt sérelem motiválta bűntett szerencsére nem végződött tragédiával.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy csörögi ház lakói menekültek otthonukból, miután az anya egy durranásra riadt, majd azt látta, tűz van. Kisfiát felkapva szaladt ki, de akkor már lángolt a függöny és az ágytakaró is. A felébresztett családtagjaival eloltották a tüzet, amelyről hamar kiderült, szándékosan okozta valaki. Szerencsére nem sérült meg senki, az épületben és a berendezési tárgyakban azonban több mint félmillió forintos kár keletkezett.
A Pest megyei nyomozók néhány nappal később már sejtették, hogy személyes indíték húzódhat a támadás mögött, a lehetséges elkövetői kört pedig végül egy emberre szűkítették. G. Lászlót a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai fogták el tavaly március 23-án hajnalban.
Társát, az állandó tartózkodási hely nélküli O. Jánost égre-földre keresték, az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján Tass település körzeti megbízottja fogta el aznap délután. A vallomásokból végül kirajzolódott a Molotov-koktélos támadás miértje.
A két férfi együtt iszogatott és beszélgetett G. Lászlóból előtörtek régi sérelmei. Korábbi élettársát és annak édesanyját hibáztatta börtönben töltött évei miatt. Szerinte ugyanis „majdnem ártatlanul” ült és arról a két nő, elsősorban a volt “anyósa” tehetett
– írta közleményében a rendőrség.
Szó szót követett, amikor kitalálták, hogy a filmekben látott Molotov-koktélokkal állnak bosszút rajtuk, amihez az általuk kiürített sörösüvegeket használták fel. Hármat megtöltöttek benzinnel, rongyokat tömtek bele és nekiindultak az éjszakának.
A volt “anyós” házánál belobbantották a palackokat, majd az utcáról az épület felé hajították. Egy a ház ablakáról, egy pedig a homlokzatról visszapattanva tört össze az előkertben, a harmadik viszont betörte az egyik ablakot és a sarokszobában landolt, ahol tüzet okozott. Miután végeztek, elmenekültek a helyszínről.
A tűz vizsgálatára kirendelt szakértő véleménye szerint a Molotov-koktélos üveg a dupla üveget áttörve és a szobába esve széttört, tartalma szétfolyt, meggyulladt az aljzat és egy ülőke. A tűz háborítatlanul terjedt volna rövid idő alatt tovább, ha időben nem oltják el. Anya és kisfia egyértelmű veszélyben voltak, ha az anya nem riad fel, tragédia is történhetett volna.
A más ügye miatt jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő G. Lászlót, valamint az azóta is letartóztatásban lévő O. Jánost előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint 2 rendbeli rongálással gyanúsították meg. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.