Belföld

Több kiló drogot és ötmillió forintot találtak egy kiskunfélegyházi műhelyben

police.hu
police.hu

Őrizetbe vettek két dílert a kiskunfélegyházi nyomozók. Egyikük padlásán egy kisebb kábítószer-ültetvényt, a másik gyanúsítottnál pedig többek között kokaint találtak a több kilónyi drog között.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy korábban elrendelt bűnüggyel összefüggésben tartottak kutatást Kiskunfélegyházán és Tiszaalpáron egy korábban elrendelt bűnüggyel összefüggésben. Előbbi helyen egy szerelőműhelyt vettek górcső alá, és nem is távoztak üres kézzel:

többek között majdnem 4 kilogramm szárított kannabiszt, bruttó 416 gramm kokaingyanús anyagot, hasisgyantát, extasy tablettát, valamint ezek mérésére, adagolására alkalmas eszközöket találtak. Közel 5 millió forintnyi készpénz is előkerült, amely a gyanú szerint a 38 éves gyanúsított bűnös tevékenységből származó bevétele.

police.hu

Tiszaalpáron, egy 33 éves férfi garázsának a tetőterében pedig egy kisebb marihuána-ültetvényt találtak. Itt összesen 47 tő kannabisz növényt foglaltak le, valamint növényi hajtásokat, terjesztéshez szükséges eszközöket és közel egymillió forint készpénzt. A bűnjeleket szakértők bevonásával vizsgálják, a vásárlók beazonosítása pedig folyamatban van.

police.hu

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítja a két férfit. Őket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik