Belföld

Donáth Anna: Nem áll választói többség az ellenzék mellett

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Nem várni kell a kormányváltást, főleg nem jövő hétre, hanem tenni kell érte – szögezte le Donáth Anna a Momentum Európai Parlamenti képviselője, aki az Indexnek adott interjút.

Donáth a választások óta többször is éles kritikát fogalmazott meg az ellenzéki tábor állapotáról. Meglátása szerint az ellenállás mellett hosszú távú szellemi és szervezeti megújulásra van szüksége az ellenzéknek ahhoz, hogy esélye legyen leváltani az Orbán-kormány.

Aki ezt eltagadja, és illúziókat árul a választóknak, ugyanazt teszi, mint a Fidesz az elmúlt tizenkét évben

– érvel Donáth, aki szerint „az ellenzék padlóra került április 3-án”, és csak világos jövőképpel tudnak kormányzó alternatívvá válni.

A budapesti I. kerületben kiírt, elveszített időközi választásról – melyet Orbán Viktor várfoglalásként ünnepelt – elmondta, hogy a parlamentbe távozó Gelencsér Ferenc egykori körzete mindig is „csatatér” volt.

Bár az ellenzéknek sikerült itt nyernie 2019-ben, a 2022-es választási adatok alapján látszott, hogy kiegyenlítettek az erőviszonyok. Már ami a választókat illeti. Mert sajnos a Fidesz és az ellenzéki pártok anyagi és szervezeti erőforrásai továbbra is fényévekre vannak egymástól a NER működése miatt.

– értékel a politikus, hozzátéve, hogy jelzésükre a fővárosi választási bizottság vizsgálódik, miután olyan emberek jelentkeztek be tucatjával a választókerületbe tartozó ostrom utcai egészségközpontba, néhány nappal a választások előtt, akik valójában és életvitelszerűen nem kötődnek a körzethez.

Az ügyet a 24.hu tárta fel:

Kapcsolódó
A Fidelitas-alelnök és ismerősei egy I. kerületi klinika lakói lettek az időközi választás előtti napokban
Gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére az I. kerületi időközi választást megelőző napokban. A Rogán Antal minisztériumában dolgozó Fidelitas-alelnök és tucatnyi ismerőse így már voksolhatott is a választáson, amit 60 szavazattal nyert meg a Fidesz. A Momentum szerint a kormánypárt csalással győzött.

Az ellenzék megújulásának zálogát az őszinteségben látja, ugyanis az ellenzéknek semmi esélye nincs, ha az országot és a nyugati világot is válságba vezető populista politika szemfényvesztését próbálja erőltetni, csak más színekbe öltöztetve.

A Dobrev Klára vezetésével felálló, DK-s árnyékkormányról elmondta, hogy „Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni, ezért a tagjairól sem ma fog döntés születni”.

Legyen bármilyen erős, egy kisebbség nem fog kormányt váltani. Április 3-án világos üzenetet kaptunk: nem áll választói többség a jelenlegi ellenzék mellett. Nem tartották sem elég hitelesnek, sem elég meggyőzőnek ezt az alternatívát. A többség támogatása nélkül pedig csak a vesztesek között lehet valaki a legerősebb

– szúrt oda a Momentum politikusa, hozzátéve, hogy pártja egy olyan új többség megteremtésén dolgozik, amely nem csak az ellenzéki oldalon akar erőt felmutatni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik