Belföld

Késsel támadtak egy villamosra váró nőre Újbudán

police.hu
police.hu

Minden előzmény nélkül támadtak egy 33 éves nőre Újbudán. A BRFK tájékoztatása szerint a támadó előkapott egy kést, és szurkálni kezdte a villamosra egyedül várakozó nőt.

A zavartnak tűnő ismeretlen férfi egyetlen szót sem szólt, miközben a nő kiabált és védekezni próbált. A támadó végül felhagyott a szurkálással és elmenekült. A megtámadott nő először a főnökét és a barátját hívta, a rendőröket már ők értesítették.

A 33 éves nőt kórházba vitték, csak a szerencsén múlt, hogy könnyű sérülésekkel megúszta A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonnal hajtóvadászatot indított az ismeretlen tettes után.

A járőrök és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai átfésülték a környéket, és az életvédelmi nyomozók tanúkat kutattak és elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit. Az újbudai  járőrök szeptember 19-én fogták el a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 28 éves budapesti lakost.

H. Dávidot életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletével gyanúsították meg. A férfi tagadta, hogy ő szurkált volna, a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik