Jövőre 18–30 ezer forintot kérnének éves szinten az első parkolási engedélyért, a másodikért pedig ennél is többet Józsefvárosban – szúrta ki a 444 azt a helyi rendelettervezetet, ami egy régi tabut döntene meg, hiszen mostanáig a kerületi lakosok két autót tarthattak ingyen az utcán.
A rendelettervezetről jövő héten szavaz a képviselő-testület, és ez magasabb díjat írna elő a belvárosi részeken, azon kívül pedig alacsonyabbat. Ráadásul nem személyenként, hanem lakásonként lehetne majd két-két engedélyt kérni.
Az ingyenes kerületi parkolás fenntarthatatlan és igazságtalan
– idézi a 444 Rádai Dániel alpolgármestert, aki már a 2019-es választások után eltökélt volt a rendszer megváltoztatásában, ám a járvány és a kormány által bevezetett ingyenes parkolás keresztülhúzta a kerületvezetés számításait.
„Akik az utcán tartják az autóikat, magáncélra használják a közterületet. Ez a közlegelők tragédiája: ha mindenki korlátlanul kihajthatja a jószágot, elfogy a legelő” – fogalmazott az alpolgármester.