Belföld

Borkai Zsolt: Nem fogja egy ítélet semmivé tenni azt a megaláztatást, amit ők tettek velem

Marjai János/24.hu
Marjai János/24.hu

Szerdán a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy elítélték a Borkai Zsoltékkal együtt jachtozó nőt, a szexvideó miatt 1,5 millió forint pénzbüntetést kell fizetnie.

Az évek óta visszavonultan élő Borkai Zsoltot a Blikk épp favágás közben érte utol. A portálnak arról beszélt, kapott tájékoztatást a bíróságtól, hogy szerdán lesz az előkészítő ülés, de nem érdekli különösebb az ügy, még az ítélet része sem. A volt győri polgármester így fogalmazott:

Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra. Nem fogja egy ítélet semmivé tenni azt a megaláztatást, amit ők tettek velem. Ezek pitiáner bűnözök, akik pénzt akartak szerezni, és megtalálták a politikai embereket, akik ebből ügyet tudtak csinálni. Nem érintettek az ügyben viszont azok, akik igazából ezt az aljasságot elkövették ellenem.

Hozzátette: „Félreértés ne essék, nem sajnálom őket, de nem is fogok pezsgőt bontani a feleségemmel, ha elítélik őket”. Elmondta, hogy a történteken már túl lépett, „más lehetőségem nem volt, mint hogy túl tegyem magam rajta lelkileg”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik