Egy évvel Merkel után

Sz. Bíró Zoltán: A Gorbacsov-éra

Van, aki Gorbacsovot az orosz politika Hamletjének tartja, míg mások afféle modernkori Csackijt látnak benne, aki számos dolgot sokkal jobban tud a környezeténél, csak éppen az élet hétköznapi ügyei között nem tud eligazodni. A Gribojedov hősével vont párhuzam ugyan némiképp túlzó, mégsem teljesen alaptalan. Ráadásul a kor viszonyai között Gorbacsovnak nem is volt nehéz ezt a benyomást keltenie. Elég volt végignézni azon a Politikai Bizottságon, aminek 1980 őszén a tagja lett. Nemcsak feltűnő fiatalságával tűnt ki környezetéből – ekkor mindössze negyvenkilenc éves, miközben a PB-tagok többsége már jócskán túl van a hetvenen –, de intellektusával is. Az idős pártvezetők körében Gorbacsov kifejezetten tájékozott és művelt politikusnak számított. Az egyetemet ugyan még Sztálin halála előtt kezdte el, de politikussá válásában mégiscsak a hruscsovi olvadás évei voltak a meghatározók. És volt még egy korán megmutatkozó képessége: kiválóan tudott beszélni. Ezt a tulajdonságát nemcsak a hazai közönség vette gyorsan észre, de külföldi partnerei is.

Úgy tudni, hogy Jurij Andropov, aki tizenhat hónapon át irányította a Szovjetuniót, őt nézte ki utódjának. De a Politikai Bizottság többsége másképp döntött, és az utód a már megválasztásakor is súlyosan beteg Konsztantyin Csernyenko lett. Benne látták ugyanis azt a pártvezetőt, aki ugyanazt a nyugalmat – a változatlanság nyugalmát – tudja biztosítani, ami a késői Brezsnyev-éveket is jellemezte. Gorbacsovnak azonban nem kellett sokat várnia. Megválasztásában nyilván az is közrejátszott, hogy senki nem szerette volna, ha pár éven belül újabb pártfőtitkárt kellene választani. 1982 novembere és 1985 márciusa között az ország három vezetőjét temették el, kínos lett volna folytatni e sort.

Balázs Péter: Az Eu-támogatások sorsa Magyarországon

Kapcsolatunk az Európai Unióval drámai fordulat előtt áll. Az EU többsége új feltételekhez akarja kötni a bőkezű finanszírozást, éppen akkor, amikor számos kellemetlen tényező összjátéka folytán itthon sürgős szükség volna rá. A források megvonásának vagy akár csak megrövidítésének lehetősége súlyos dilemmák elé állítja a döntés küszöbéig jutott uniót, de kétségek közé sodorja a magyar kormányt és annak ellenzékét is a reagálást illetően. Legfőképpen pedig fölveti a kérdést: mi a jobb nekünk, állampolgároknak? Ha „Brüsszel” kegyesen szemet huny Orbán és csapata szaporodó szabályszegései fölött és tovább pénzeli a közös normákat belülről bomlasztó rendszert, vagy komolyan veszi végre a saját elveit, a sarkára áll és példát statuál.

2004-es belépésünk óta a tehetősebb tagállamok befizetéseiből folyamatosan jött az uniós pénz Magyarországra a különféle csatornákon. A kontinentális nagypiac is megnyílt számunkra, a magyar külforgalom mélyen és tartósan beágyazódott az európai gazdaságba. Az itthon tengődő munkaerő százezerszám áramlott ki Nyugat-Európába, velük rengeteg tehetség, szorgalom és potenciális (ellenzéki) szavazó. Az együttélés hétköznapi mechanizmusai is kialakultak: az Európai Parlament magyar képviselői belakták Brüsszelt, a kormánytisztviselők, miniszterek és a miniszterelnök rendszeresen járnak a Tanács üléseire. A Bizottságban ott ül a magyar biztos, szerte az uniós intézményekben sok száz magyar dolgozik, a magyar is az EU hivatalos nyelve. A szinte már unalmas üzletmenet azonban most megtörni látszik.

Bihari Péter: Egy évvel Merkel után

2021 szeptemberében választották meg az új Bundestagot, decemberben lépett hivatalba az Olaf Scholz (SPD) vezette koalíciós kormány; lassan egy éve már, hogy Angela Merkel – 16 évnyi kancellárság után, önként – távozott a német és az európai politikából. Nemigen tudjuk, mit csinál azóta (idén is megjelent Bayreuthban, a Wagner-bemutatón), de azt igen, hogy politikai örökségéről komoly viták folynak. Hívei szerint a kétezres évek legkiválóbb válságmenedzsere volt, az euró, sőt az Európai Unió és a liberális értékek védelmezője, megmentője. Bírálói azonban minden válságot a nyakába varrnának: a bevándorlókat, a Brexitet, a diktátorok babusgatását, a klímakrízist, a COVID-járvány korántsem hibátlan kezelését, de még az Ukrajna elleni orosz támadást is (annak összes következményével együtt).

Bauer Tamás: A félreértés visszaüt

Az akkori Országgyűlés még a 2018-as választás előtt fogadta el ellenzéki kezdeményezésre a Büntető Törvénykönyv olyan módosítását, amely a korrupciós bűncselekmények elévülési idejét tizenkét évre emelte. Már akkor felhívtam a figyelmet arra, hogy az Orbán-rendszer közismert és súlyos gazdasági visszaélései nem felelnek meg a Btk.-ban „korrupciós bűncselekmények” cím alatt felsorolt tényállásoknak, hanem legjobb esetben a „hivatali bűncselekmények” cím alatt szereplő „hivatali visszaélés” tényállást valósítják meg. Lánczi András sokszor idézett mondása, miszerint amiről az ellenzék beszél, az nem korrupció, hanem az Orbán-kormány politikája, egy politikai elképzelés megvalósítása, ebben az értelemben megfelel a valóságnak, hiszen a korrupció kétoldalú ügylet, itt pedig a kormány egyoldalú eljárásáról van szó a kiszemelt, hozzá közel álló gazdasági szereplők közpénzekből történő helyzetbe hozására és gazdaggá tételére.