Belföld

A Fidesz elitképzőjének szakértője szerint a protekciónak újra nagyobb tere lehet a felvételinél

SZAJKI BÁLINT / 24.HU
SZAJKI BÁLINT / 24.HU
Setényi János úgy véli, a következő években a közoktatás a gazdasági kihívásokról, a pedagógusbérről szól.

A Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének vezetője szerint a megfelelési kényszer az EU-nak érdemi változást hozhat oktatási ügyekben, de még csak forráskeresés zajlik. A Szabad Európának Setényi János azt mondta, az egyetemi felvételi rendszer átalakításában is szerepet játszik az az uniós elvárás, hogy 34 százalékra növeljük a diplomások arányát.

Az új rendszer kedvezhet a kisebb, vidéki egyetemeknek (korábbi főiskoláknak), amelyek eddig csak küszködtek a magas ponthatárok miatt. Szerinte a döntéshozók nem kommunikálják a lényeget, hogy az egységes nemzeti felsőoktatási rendszerből

egy amerikai típusú rendszerbe léptünk be az alapítványi egyetemi átalakulással.

A mostani átalakulás után az egyetemeknél dől el, kit vesznek föl. Az országos szabályzatoknak még nagy szerepük lesz,

de valójában, ha nagyon fel akarnak venni valakit egy vidéki egyetemen, akkor fel fogják tudni venni.

Az interjúban előkerül az alapítványokba kiszervezett egyetemek ügye, az állami finanszírozás, a hazai és a nemzetközi akkreditáció. A szakértő szerint az új felvételi hátránya kulturális lehet. Az eddig személytelen, de objektív működést egy rugalmasabb, de szubjektív váltja fel,

ami életre fogja hívni a régebbi kulturális mintákat is. A protekciónak nyilvánvalóan sokkal nagyobb tere lehet ilyen rendszerekben.

A Fidesz által deklarált politikai kormányzás dacára Setényi János azt a félelmet nem tartja reálisnak, hogy társadalompolitikai vagy akár direkt politikai szelekció is történhet majd a felvételiken. A szakértő szerint a Fidesz közoktatás-politikáját a következő két, két és fél évben a gazdasági válság kezelése határozza meg.

A fűtés, nyitvatartás, a világítás, a közétkeztetési szolgáltatások biztosítása – ilyen egyszerű ügyek lesznek a középpontban.

A másik ilyen a pedagógusbérek ügye. A szakértő szerint már általános konszenzus a kormányzaton belül is, hogy ez így nem tartható.

Jelenleg forráskeresés zajlik. Valamilyen típusú fokozatos előrelépés egészen biztosan lesz ezen a téren az inflációs nyomás miatt. A mostani állapot politikailag is, morálisan is olyan kockázat, ami tartósan nyilvánvalóan nem tartható és nem is preferált. (…) Zajlik ez ügyben egy tusakodás, de valójában a forrásszerzés a döntő.

Egyelőre leértékelődik minden más szakmai kérdés, de a szakértő szerint a tankötelezettségnél (ahol 18-ról 16 év lett a korhatár) még lehet változás, a korai iskolaelhagyás tarthatatlan, felismerték ezt  kormányzati szinten is. Szerinte a GDP-arányos forráskivonás a  közoktatásból vitatott, de az nem, hogy a közoktatás nem volt prioritásterület, ő ugyanakkor már lát olyan kormányzati csoportokat, amelyek változtatnának ezen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik