Belföld

Fiatal lányok előtt maszturbált egy férfi a HÉV-en, egyiküknek még a kezét is megfogta

police.hu
police.hu

Egyik áldozata leírása alapján készült grafika arról a 30-as éveiben járó ismeretlenről, aki augusztus 18-án este maszturbált egy női utas előtt a HÉV-en Szigethalom és Szigethalom-alsó között.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta, hogy a férfi próbálta közvetlenebb érintkezésre rávenni a 19 éves lányt, ezért megfogta a kezét, de ő többször is ellökte magától, majd leugrott a megálló szerelvényről.

Később kiderült, az akkor még ismeretlen, baseballsapkás férfi nem sokkal korábban egy másik járaton is hasonló dolgot művelt. A Közvágóhíd-Ráckeve közötti szakaszon egy 20 éves lány fölé tornyosult, lehúzta a sliccét és önkielégítést végzett. Az áldozat felpattant, s a szerelvény hátsó részébe menekült, majd a következő állomáson leszállt.

A szigetszentmiklósi nyomozók az elkövetések időpontjait és helyszíneit érintő minden lehetséges tanút felkutattak, igyekeztek az információk bővítésével az arctalanból konkrét támadóra szűkíteni. B. Istvánt a várható felbukkanási helyén, egy budapesti parkban fogták el pár nappal ezelőtt. Megbilincselték és már vitték is kihallgató szobába.

A férfi a gondnoka és védője jelenlétében lezajlott kihallgatása során panaszt tett a gyanúsítás ellen, és a kérdésekre sem válaszolt. A 34 éves, hajléktalan szállón élő B. István ellen kétrendbeli szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik