Belföld

A hét végéig akár száz kis benzinkút fogyhat ki az üzemanyagból

Ma már a százat is elérheti azoknak a kis kutaknak a száma, amelyek a hét második felében egyszerűen kifogynak a 95-ösből vagy a dízelből – mondta a Népszavának egy szombaton este közölt interjúban Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. A szervezet a kis, független töltőállomások érdekképviseletét látja el.

Lévén ugyanakkor, hogy ma már a színes láncoknál, így a Molnál is akadozik az ellátás – hisz a kiadható mennyiséget immár az ország összes, mintegy kétezer töltőállomásán korlátozzák –, minden autóst arra buzdítok, teli tankkal induljon útnak

– tette hozzá.

Az üzemanyag-hiányos állapot szerinte még 2-3 hétig állhat fenn, utána azért nem, mert visszatérhet a piacra az OMV schwechati finomítója és a Mol százhalombattai karbantartása is befejeződhet.

Egri Gábor szerint  a világpiaci folyamatokat elnézve az sem kizárható, hogy októbertől a piaci üzemanyagárak is 480 forint alá eshetnek, ami gazdasági alapon hozna létre olyan helyzetet, amiben az üzemanyagár-korlátozó intézkedések kivezethetők.

Ennek lehetőségét egyébként többek között Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is megpendítette a hét elején.

Kapcsolódó
Nagy Márton: Drága az árstopok fenntartása, betöltötték szerepüket
Egyre jobban úgy tűnik, október 1. után nem tervezi fenntartani a kormány az árstopot.

Arra a felvetésre, hogy az elmúlt háromnegyed év során beharangozott, tömeges kútbezárások egyelőre elmaradtak, az érdekvédelmi szervezet vezetője azt mondta, a tavalyi, időarányos forgalmunk 80 százaléka után járó literenként 20 forintos, és a szervezet erőteljes fellépésének köszönhető támogatás még épp a felszín felett tartja a mintegy ezer, nagy lánchoz nem tartozó hazai töltőállomást. Szerinte a kis kutakat üzemeltető családok körmük szakadtáig ragaszkodnak tulajdonukhoz és hivatásukhoz.

A támogatások és az esetleges piaci értékesítés árrése, illetve az elmúlt háromnegyed év során felhalmozott veszteség idei egyenlege azonban szerinte így is negatív, tehát a kis kutak összessége üzemi szinten veszteséges lesz.

Egri Gábor azt is elmondta, ismeretei szerint az árkorlátozás tavaly novemberi bevezetése óta néhány tucat kútüzemeltető húzta le végleg a rolót. Bár a novemberi szabályok alapján ezek üzemeltetését a Molnak át kellett volna vennie, ez azóta sem történt. Mivel a töltőállomás veszélyes üzem, egy üzemeltetőváltás számtalan engedély újbóli beszerzését igényli, aminek részletszabályai máig nem ismertek. Mivel a Mol is tudja ezt, ezért lesöpörte magáról a feladatot – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik