Belföld

Tíz évig dolgoztattak rabszolgaként egy férfit Nagykőrösön: öklözték, slaggal fürdették, napi egy tányér ételt kapott

police.hu
police.hu

Bilincsben vittek el egy 42 éves férfit a rendőrök Nagykőrösön, miután kiderült róla, hogy tíz éven át dolgoztatott rabszolgaként egy másik férfit.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az éveken át bántalmazott és kihasznált áldozat csak árnyéka volt egykori önmagának, amikor néhány héttel ezelőtt találkozott a testvérével. Az öcs gondjaiba vette, kórházba vitte, ápolta, etette és itatta, majd amikor a testvére kezdett jobban lenni, erősödni, és beszélni, elmesélte neki a hányattatott sorsát.

A 29 éves fivér tíz éve élt egy nagykőrösi családnál, ahol munkát kínáltak neki. Eleinte nem volt gond, szabadon jöhetett, mehetett, ám egy idő után korlátozták a mozgását.

Nem zárták be, nem tartották fogva, bár nem is kellett, hisz a férfi rettegett tőlük, miután rendszeresen megverték, éheztették, dolgoztatták. Bármennyire is szeretett volna kiszabadulni nyomorából, a 42 éves R. Ferenc fizikailag és lelkileg is megnyomorította. Napi tíz órát végeztetett vele fizikai munkát, majd hazatérve házimunkát, fizetséget nem kapott, ételt is egy tányérral esténként.

– írta közleményében a rendőrség.

A férfinak korlátozták a fürdési lehetőségeit is, volt, hogy slaggal locsolva fürdették. Fekhelye a ház udvarán volt, és csak akkor engedték be az előszobába vagy a garázsba, ha esett az eső, vagy nagyon hideg volt. A testét számos sérülés borította, rugdosták, öklözték, léccel, fadarabbal, vagy éppen slaggal csépelték.

police.hu

A férfi többször próbált megszökni „gazdájától”, de mindannyiszor megtalálták és szökései nem maradtak megtorlatlanul. Az áldozat megfogalmazása szerint: „nagy verést kaptam”. Egy-egy megtorló akció olyan mély nyomot hagyott benne, hogy félelmében nem mert elmenni.

Legutolsó próbálkozása után két napig bolyongott, mire augusztus 4-én magához vette az öccse, aki 19 nappal később feljelentést tett. Mindketten féltek, mert hallották, hogy a család égre földre keresi a szökevény dolgozóját. A zsaruknak gyorsan kellett reagálni, és azelőtt kellett rajtuk ütni, mielőtt R.-ék megtalálták volna.

police.hu

A Pest megyei rendőrök augusztus 30-án hajnalban indultak Nagykőrösre, ahol elfogták a 42 éves R. Ferencet. A férfi mindent tagadott kihallgatásán. Állítása szerint senkit sem kényszerített munkára, dolgozójának megfelelő lakhatási körülményeket biztosított, napi háromszor etette, egy ujjal sem nyúlt hozzá és mehetett, ahová akart, s ő ezt nem gátolta meg soha.

Ezzel szemben az igazságügyi pszichológus szerint az áldozat beszámolja logikus és élményszerű. Az R. család házában nemcsak a 29 éves férfi lakott és dolgozott, hanem 19 éves testvére is. Körülményei kísértetiesen hasonlítottak bátyjáéra, bár a fiatalember akkor sem panaszkodott, mikor földön kialakított fekvőhelyéről kérdezték.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta letartóztatott R. Ferenc ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik