Belföld

Majdnem megölte az ötéves kisfiát egy többgyermekes monori férfi, mert megették a kekszét

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 29 éves monori férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy évekig bántalmazta és terrorizálta akkori élettársát és három közös gyermeküket. Egyik alkalommal addig verte az ötéves kisfia fejét a falba, hogy az majdnem belehalt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy kétségbeesett monori nő tett bejelentést két évvel ezelőtt, mert az akkori élettárs a 29 éves H. Gábor teljes erőből verte a falba az ötéves kisfiuk fejét. A miértre a férfi az válaszolta: feldühítette, hogy a család valamelyik tagja megette a magának vásárolt, pár száz forintos kekszet.

A kisgyermek életveszélyes állapotban került kórházba, a vizsgálatok alapján többszörös koponyacsonttörést és keményburok feletti vérgyülemet szenvedett el. A súlyosabb következmény elmaradása csak a vakszerencsén múlt. Az orvosszakértő a friss sérüléseken kívül több, korábban keletkezett, gyógyulófélben lévő bántalmazás nyomát is felfedezte a kicsi testén.

A rendőrök kiderítették, hogy a pár kapcsolata régóta megromlott, H. Gábor az élettársát és gyermekeit folyamatosan szidalmazta és bántalmazta. Az apát az sem zavarta, hogy gyermekei számtalanszor végignézték, ahogyan anyjukat seprűnyéllel, vagy éppen ököllel verte.

Az ügyben kirendelt igazságügyi pszichológus véleménye alapján mindhárom kiskorú személyiségében megjelenik az érzelmi traumát átélt gyermekek képe, ami alkalmas arra, hogy érzelmi, morális fejlődésüket súlyos mértékben veszélyeztesse.

A Pest megyei rendőrök emberölés bűntettének kísérletével, három rendbeli kiskorú veszélyeztetése, valamint kapcsolati erőszak bűntettével gyanúsították meg a férfit.

H. Gábor beismerte a terhére rótt bűncselekményt, elmondása szerint tetteit egytől-egyig megbánta. A rendőrség lezárta a nyomozást, és már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik