Belföld

Hajánál fogva húzta, fél napon át verte az exét egy féltékeny kőbányai férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal az  59 éves férfival szemben, aki rendszeresen verte a volt barátnőjét, mert nem tudta elfogadni, hogy szakított vele. Egy ilyen alkalommal életveszélyes sérüléseket okozott neki.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2019 őszén alakított ki intim viszonyt a Kőbányán élő nővel. A következő hónapokban hetente több alkalommal is meglátogatta a nőt, akivel azonban egyre erőszakosabban bánt, szidalmazta, többször megpofozta, illetve megtépte a haját.

A nőnek elege lett a férfi erőszakos viselkedéséből, ezért szakított vele. A terhelt ezt nem tudta elfogadni, ezért továbbra is rendszeresen felkereste a nőt a lakásán, és volt, hogy féltékenységében bántalmazta is őt.

Jó két évvel ezelőtt az egyik ilyen alkalommal ismét megjelent az exe lakóháznál és vitázni kezdett vele az udvaron. Ennek során megragadta a nő haját és a földre rántotta, többször megütötte, majd a hajánál fogva a földön húzta.

A nőnek ezután sikerült beszaladnia a lakásába, a férfi azonban ide is követte őt, és csak akkor távozott, amikor a volt barátnője közölte vele, hogy rendőrt hív. A helyszínre érkező rendőrök értesítették a mentőket, akik kórházba vitték a nőt.

A férfi 2020 július végén ismét elment az exéhez, aki azonban még nem volt otthon. Leemelte a bejárati ajtón lévő láncot, illetve lakatot, majd bement a lakásba és ott várt a nőre.

Amikor a hazaérkező nő a lakásba lépve ezért felelősségre vonta a férfit, szóváltás alakult ki közöttük, ami ismét a nő bántalmazásáig fajult. Az elkövető ezt követően, kisebb-nagyobb megszakításokkal, több mint fél napon át bántalmazta a volt barátnőjét.

Ennek során puszta kézzel, egy fanyéllel, illetve egy kézi fűrész lapjával is ütlegelte a nőt, majd egy nála lévő tapétavágó késsel fenyegette, később pedig a nő fejét a nyakánál fogva egy szekrényhez ütötte. Amikor a támadó észlelte, hogy a volt barátnője komolyabban megsérülhetett, elhagyta a lakást. A nő életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik