Belföld

Vádat emeltek a szüleit meglopó és terrorizáló kiskunhalasi férfi ellen

ügyészség.hu
ügyészség.hu
A vádlott azzal fenyegette őket, hogy felgyújtja a házukat, apjára kést emelt.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban, zaklatás, kábítószer birtoklás, jármű önkényes elvétele, lopás miatt emelt vádat egy helyi férfi ellen, aki rendszeresen meglopta szüleit, akiket rettegésben tartott. A vádirat szerint a vagyontalan, csavargó életmódot folytató férfi rendszeresen kábítószert, alkoholt fogyasztott, megélhetését pedig részben lopásokból biztosította.

Szülei szívességből engedték, hogy náluk lakjon, de ő ezzel visszaélt, 2021 júniusától mintegy fél éven át rendszeresen meglopta őket. Minden mozdítható dolgot  (festményt, porcelánt, háztartási gépet, mobiltelefont, még a mosogatószekrényt) eladogatott.

Több mint 700 ezer forinttal károsította meg szüleit.

Azért, hogy rettegésben tartsa őket, többször házuk felgyújtásával fenyegette szüleit. Ez komoly félelmet keltett bennük, mert nem sokkal korábban, a vádlott jelenlétében, ismeretlen körülmények között tűzeset volt az ingatlanukban.

Idén januárban a bódult férfi szóváltásba keveredett az apjával, akitől pénzt kért. Nem kapott, amikor apja utalt korábbi lopásaira, és kilátásba helyezte, hogy feljelenti, fia megfenyegette, ha hívja a rendőrséget, leszúrja. Egy kést is felkapott a konyhapultról, azzal indult apja felé. Akkor tette le a kést, amikor anyja közéjük állt.

A férfinak egy gépkocsi feltörés mellett amiatt is felelnie kell, hogy 2021. november 6-ra virradóra egy kiskunmajsai telepen, az indítókulcsokat magához vette és egymás után két ott parkoló autót is elkötött, hogy kocsikázzon. Az egyiket visszavitte, de a  másikkal egy villanyoszlopnak ütközött, 4 millió forint kárt tett benne. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik