Belföld

Kristályt kotyvasztott és dílernek állt a szabadulása után egy keceli férfi

Kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt állítja bíróság elé a Kiskőrösi Járási Ügyészség azt a keceli férfit, aki „kristály” fantázianevű tudatmódosító szerrel kezdett kereskedni Kecelen a két évvel ezelőtti szabadulása után. A kábítószerből 18 év alatti személynek is adott el.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfit 2020 június elején bocsátották feltételes szabadságra egy korábbi börtönbüntetéséből. A következő hónapban kristállyal kezdett el kereskedni, az általa forgalmazott szert pedig maga állította elő. Ehhez etil-hexedron vegyületet tartalmazó anyagot vásárolt, azt otthonában gyógyszerrel felhígította, majd az egyes adagokat mérlegen kimérte és alufólia pakkokba csomagolta.

A terhelt három ismerősének ingyen adott a kristályból, cserébe egyiküktől azt kérte, hogy fuvarozza őt az autójával. Az elkövetőnek négy állandó vevője is volt, köztük egy fiatalkorú személy is, aki négy hónap alatt 40-50 alkalommal vásárolt tőle. Legnagyobb vevője pedig egy év leforgása alatt legalább 200 alkalommal vásárolt az elkövetőtől.

A férfi legalább nyolcszázezres jövedelemre tett szert kábítószer-kereskedelemből a tavaly júliusi elfogásáig. Mivel 2020. december 31- től a kristály hatóanyaga már kábítószernek minősült, ezért a férfi 2021-ben már a súlyosabban büntetendő kábítószer-kereskedelem bűntettét követte el.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért a kábítószer-kereskedelem bűntettével, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, valamint 18. életévét be nem töltött személynek kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt férfire azzal, hogy szüntessék meg a korábbi feltételesét, és ezúttal már feltételesen se bocsássák szabadon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik