Belföld

EU-s pénzek: Kiszivárgott bírósági irat hozta nehéz helyzetbe a kormányt

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
A főbíró feleségét tanácselnöknek nevezték ki, noha kevesebb voksot kapott, mint a vetélytársa. Nehezebb lesz így cáfolnia a jogállamisági eljárásban a kormánynak az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos kifogásokat, aminek tétje ezermilliárdokra rúghat.

Rendkívül terhelő bírósági dokumentum szivárgott ki, amely akár ezer milliárdokba is kerülhet az EU-val jogállamisági vitában álló magyar kormánynak. A The Observer ugyanis ezen irat alapján írta meg, hogy annak ellenére nevezték ki Varga Zs. András Kúria-elnök feleségét a Fővárosi Ítélőtábla polgári kollégium tanácselnökének, hogy jóval kevesebb szavazatot kapott, mint a másik jelölt. Kovács Helga Mariann ugyanis jócskán alulmaradt a bírák által tartott szavazáson, a jegyzőkönyv szerint a voksok kevesebb mint a felét kapta meg, amit a hvg.hu forrásai is megerősítettek.

A főbíró felesége politikailag érzékeny témákkal is foglalkozhat, személyiségi jogokhoz fűződő, sajtó-helyreigazítási, választási eljárási vagy közérdekből indított perekkel.

Az ügy azért is rendkívül kínos, mert az Európai Bizottság a jogállamisági problémák miatt tartja vissza a Magyarországnak szánt helyreállítási pénzeket – a felsorolt aggályok között pedig az egyik első helyen szerepel az igazságszolgáltatás függetlensége – emlékeztetett a hvg.hu.

Varga Zs. Andrást is pártkatonának tartják, aki korábban ügyészként, Polt Péter legfőbb ügyész helyetteseként dolgozott, amíg Alkotmánybírónak nem választották, majd bírói tapasztalat nélkül választotta meg a parlament a Kúria elnökének, jelölését az Országos Bíró Tanács nem támogatta.

Az Observernek egy névtelenséget kérő volt bíró azt mondta, hogy az ügyek nagy többsége magyar bíróságokon rendben zajlik, de a politikailag érzékeny témákat a legfelsőbb bíróságon olyan „hűséges bírói tanács hallgatja meg, akik a kormány számára kedvező ítéleteket hoznak”.

Frissítünk!

„A Fővárosi Ítélőtábla elnökeként visszautasítom, hogy a tanácselnöki kinevezés politikai befolyásra történt, és egyben méltatlannak tartom ezt a feltételezést” – írta közleményében Ribai Csilla, az ítélőtábla elnöke. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a véleményező szerv javaslata a kinevezésre jogosultat nem köti. Azt ugyanakkor megerősítette a hvg.hu-nak, hogy Kovács Helga Mariann 14, a nem nyertes pályázó 36 támogató voksot kapott a szavazáson. Ezzel szemben megjegyezte, hogy Kovács Helga Mariann három szakjogászi végzettséggel és egy mesterképzésen szerzett diplomával rendelkezik, kiterjedt előadói és tudományos tevékenységet végez, tudományos fokozatának a megszerzése folyamatban van, valamint a nyolc évet meghaladó tanácsvezetői tapasztalata van. „Ezzel szemben a másik pályázó ilyen mértékű felkészültséggel nem rendelkezett” – írta az ítélőtábla vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik