Belföld

Késsel fenyegette exét és új párját a plázában egy szolnoki férfi

Őrjöngve támadt a volt feleségre és annak új barátjára egy féltékeny férfi az egyik szolnoki bevásárlóközpontban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az 56 éves férfi ellen.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi csütörtökön 11 óra körül odament a tőle különélő feleségéhez és annak barátjához a bevásárlóközpontban, majd egy tíz centiméter pengehosszúságú kést vett elő.

police.hu

A férfi megragadta a nő karját és felszólította, hogy haza kell mennie vele. A megfenyegetett nő félelmében a volt párjával ment. A lakásba belépve a férfi egy ollóval levágta az exe haját és felsőruházatát, majd az asszony torkához szorította a kést, és közölte, megtiltja, hogy az új párjával kapcsolatot tartson.

police.hu

Szavainak egy balta elővételével adott nyomatékot. A férfi dühöngésének végül a kiérkező rendőrök vetettek véget. Az szolnoki egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók őrizetbe vették az ámokfutót, és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik