Belföld

Az LMP szervezi a fakivágás elleni tüntetést

Vadnai Szabolcs / 24.hu
Vadnai Szabolcs / 24.hu

Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba: ezt a tüntetést az LMP szervezi

– jelentette ki csütörtökön Kreitler-Sas Máté, a párt újbudai képviselője a Facebookon, amit a 444 vett észre.

A Kossuth térre meghirdetett tüntetésre 57 ezren igazoltak vissza a részvételüket, azonban a képviselő szerint „egy belső vita volt azzal kapcsolatban, hogy megmozgat-e ez a téma annyi embert, hogy egy tüntetés valóban erőt és ne gyengeséget mutasson”, ezért eredetileg a párt egyik meg nem nevezett tagja hirdette meg a demonstrációt egy múlt héten megjelent kormányrendelet ellen, amely alapján az energia-veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények felülírják a jogszabályokat, hatósági döntéseket, így a fakitermelés tilalmára vonatkozó korlátozásokat nem kell alkalmazni a védett természeti területeken sem.

Pontosan tudjuk, hogy az ellenzéki pártok most nem túl népszerűek, meg is értjük, hogy miért. Azonban mi egy zöld párt vagyunk, azért jöttünk létre, hogy megvédjük a természeti értékeinket.

– fogalmaz Kreitler-Sas.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő leszögezte, hogy a rendkívüli szabályok kizárólag akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem lehet a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani.

Ha ilyen vészhelyzet nem következik be, akkor a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik

– jelentette ki a kormányszóvivő.

A tiltakozást fél hatkor tartják a Kossuth-téren, az Agrárminisztérium épülete előtt. A felszólalók között van több zöld aktivistával egyetemben Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt parlamenti képviselő, volt frakcióvezető és Ungár Péter, a párt elnökaspiránsa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik