Belföld

Az önkormányzatokkal fogna össze az LMP az erdőpusztítás ellen

Az önkormányzatokhoz és vezetőikhez fordul helyi képviselőin keresztül az LMP, közreműködésüket kérve az erdőpusztítás megállításában – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke.

A politikus a lehetséges intézkedések között említette, hogy az önkormányzatok megtilthatják saját tulajdonú erdőik kitermelését, a területükön lévő, más által hasznosított erdők tulajdonosaira pedig nyomást gyakorolhatnak e kérdésben.

Céljukként azt említette, hogy minden lehetséges jogi és civil eszközzel élve akadályozzák meg, hogy tömegesen vágjanak ki fákat a múlt héten közzétett kormányrendelet alapján, amely gyakorlatilag szabad kezet ad az állami tulajdonú erdők kitermeléséhez.

Az LMP politikusa szerint ez megengedhetetlen mértékű erdőpusztítást idéz majd elő a klímaváltozás, az aszály, a vízhiány időszakában.

Nincs még egy olyan kormány az Európai unióban, amelyik a klímaválságot és az energiaválságot az erdők kitermelésével, a fák kivágásával, a zöldfelületek pusztításával kívánná megoldani – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kapcsolódó
A kormány döntése miatt védett erdők végezhetik tűzifaként?
Egy kormányrendelet szélesre tárja a kaput a tűzifa kitermelése előtt a természetvédelem rovására. Védett erdőkben is lehetővé teszi a tarvágást, csökkenti a vágásérettség korát, eltörli az őshonos fajok telepítési kötelezettségét.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik