Belföld

Szerdán érkezik az első nagy tűzerejű önjáró tarackágyú, amit a Magyar Honvédségnek rendeltek

A honvédelmi miniszter frissen közzétett videójából derült ki, hogy szerdán érkezik meg Magyarországra az első PzH 2000-es típusú, német önjáró löveg. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta:

Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtjuk végre.

Magyarország összesen 24 Panzerhaubitze (PzH) 2000-es önjáró tarackot vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmann (KMW) vállalattól. Úgy tudjuk, hogy a szerdán érkező első harckocsi után további kettő érkezik a jövő héten, és a tervek szerint 2026-ra érkezhet meg mind a 24 darab.

A honvédség közben figyelmeztet, katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani szerdán 19 óra és 22 óra között az alábbi útvonalon: Hegyeshalom, határátkelőhely – M1-es autópálya, 67-es számú kihajtó (Tata) – 1-es számú főút – Tata, Klapka György Laktanya.

Emlékezetes, 2018-ban jelentették be, hogy Magyarország új harckocsik és önjáró lövegek beszerzéséről kötött megállapodást a német KMW-vel. A szerződés értelmében 44 új Leopard 2A7+ harckocsival és 24 önjáró löveggel gyarapodik a Magyar Honvédség. Utóbbi, a PzH 2000-es egy 155 milliméteres önjáró tarack, nagyjából 30 kilométeres lőtávolsággal bír, ami akár 55-60 kilométerre is növelhető. A fegyverrendszer kifejezetten nagy tűzgyorsaságú, akár 10 lövést is képes leadni egy percen belül.

Kapcsolódó
Magyarország irtózatosan bevásárolt német fegyverekből
Mi vagyunk a legnagyobb vevőjük, közel 600 milliárdért tankolt fel a honvédség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik