Belföld

Jókai utcai házomlás: 42 tanút hallgattak ki, gyanúsított azonban továbbra sincs

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Továbbra sem lehet tudni, hogy ki, illetve kik lehetnek a felelősei a június 27-én történt Jókai utcai házomlásnak, amikor is egy épület felső, beépítésre váró szintje zuhant az utcára és az ott parkoló járművekre.

Az omlás magával sodort négy erkélyt is. A lezúduló törmelékektől az Operettszínház egyik táncművésze koponyasérülést, gerincsérülést és komoly belső sérüléseket, két férfi és egy másik nő pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz az ügyben.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy eddig 42 embert hallgattak ki tanúként, de gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor.

A szóvivő elmondta még, hogy építészt, statikust, és orvosszakértőt is bevontak a nyomozásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik