Belföld

„Számlaváltós” bűnszervezetet számoltak fel

police.hu
police.hu
95 gyanúsított 1,2 milliárdos kárt okozott 43 sértettnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági nyomozói másfél év nyomozás után egyik napról a másikra vetettek véget az országos csalássorozatnak. 43 csalás, 51 csalási kísérlet írható a bűnözői hálózat számlájára. Irányítói főleg kórházakat, önkormányzatokat, sportegyesületeket és színházakat károsítottak meg úgynevezett számlaváltós csalásokkal – írja a police.hu. 

A strómanok mögé bújt elkövetői kör tevékenységét 2016-ig követték vissza a fővárosi nyomozók, összehangoltan ekkor csaltak ki először pénzt magyarországi intézménytől.

A számlaváltós maffia onnan kapta a nevet, hogy mindig ugyanazt a módszert használta:

  • megszerezték a nyilvánosan hozzáférhető adatokat, melyeket az intézmények által kezdeményezett közbeszerzési eljárás eredményéről tudni lehetett,
  • felhívták a megbízást elnyerő cég dolgozóját, elhitették vele, hogy a kiíró informatikai rendszere meghibásodott, nem állnak rendelkezésre a kifizetéshez szükséges információk (kiállított számla száma, teljesítés határideje, összege),
  • a kifizetéshez szükséges adatok birtokában a cég nevében felhívták a kiíró képviselőjét, közölték, változott a számlaszám, ahová az utalást teljesítenie kell,
  • ezt email-ben is megerősítették, felhasználva az adott vállalkozás logóját, bélyegzőjét, ügyvezetője nevét.

Az elektronikus levelet az eredetihez megtévesztésig hasonló címről küldték, így nem volt gyanús, hogy az utalás csalóknak teljesítik. A megtévesztésig hasonló email címek létrehozásához a domain nevekért kriptovalutával fizettek az elkövetők, IP címük elrejtéséhez pedig VPN titkosítást használtak, hogy ezzel is elrejtsék digitális nyomaikat. A csalók részére kifizetett pénz így végül szinte nyom nélkül landolt olyan számlákon, melyeket a bűnöző csoport főszervezői strómanokkal nyittattak különböző bankfiókokban.

A strómanok a bankszámlaszámok létrehozásakor saját nevükre nyitották meg a számlákat, amelyekhez a teljes hozzáférését, az internetbank eléréssel együtt átadták a szervezőknek, a számlákhoz rendelt hívószámok is a szervezet felső köreihez kapcsolódtak. A strómanok feladata volt még, hogy a számlákra érkező összegeket vagy készpénzben, vagy több, kisebb összegű utalással juttassák el beszervezőiknek.

A sértettek akkor jöttek rá, hogy eltűnt az átutalt pénzük, amikor az elmaradt kifizetéseket egyeztették a cégekkel. Ekkor vált mindkét félnek nyilvánvalóvá, hogy a számlaszám nem változott meg és a megbízó a szerződés szerinti összeget egy strómannak utalta át.

A BRFK nyomozását öt megyei főkapitányság mellett a hazánkba delegált szlovák belügyi attasé, az Europol összekötő tisztjei és az Europol pénzmosás elleni küzdelemmel foglalkozó egysége is segített.

A rendőrök először két külföldi bűnözői kör irányába kezdtek el nyomozni, de hamar kiderült, hogy a számlaváltós csalásokat ugyan különböző nemzetiségű, de egyazon csoporthoz köthető személyek irányítják. A szervezetet mozgató elkövetői kör tagjait egymás után azonosították, majd megkezdődött a hálózat felszámolása.

Tizennyolc hónap alatt számolták fel a hálózatot, 2020. október 9-én az egyik telefonos csaló, a szlovák B. Krisztián elfogásával szakították meg a sorozatot, majd a további elkövetőket is sikerült felkutatni, elfogni. Összehangoltan, egyszerre több helyszínen ütöttek rajta a strómanokon, a szervezőkön, főszervezőkön.

Az országszerte végrehajtott elfogásoknál volt olyan nap, hogy egyetlen akcióban 130-an vettek részt. A BRFK a 2016. október 17. és 2020. október 9. között elkövetett bűncselekmény-sorozatban különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás és pénzmosás miatt folytatja az eljárást, a gyanúsítások emellett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával is bővültek.

A gyanúsítottak 43 sértettől csaltak ki közel 1,2 milliárd forintot, de ennél jóval több (51) intézménynél próbálkoztak, ám azoknál nem jártak sikerrel. Összesen 95 embert hallgattak ki gyanúsítottként, az irányító ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A gyanúsítottak a bűncselekményekhez 92 email címet, 51 telefonszámot és 59 magyar bankszámlát használtak. A rendőrök 262 millió forintot foglaltak le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik