- Negyven fokos hőségben vonulnak idén Budapesten a Pride felvonulói.
- A menet idén sem tud az Andrássy úton menni, mert azt a Mi Hazánk lefoglalta előlük, de nem tervez oda eseményt.
- Ez már a 27. Pride felvonulás.
- Ezúttal a Dráva utca sarkánál, a Duna partján van a gyülekező kettőkor, hogy a háromkor induló menet végigsétáljon a Carl Lutz rakparton, a Margit híd mellet, az id. Antall József rakparton, a Széchenyi rakparton, a Zoltán utcán egészen a Szabadság téren.
Több ezer emberrel, néhány apró atrocitással és brutális hőséggel ment le a Pride felvonulás
A Margit hídra az ellentüntetők molinót rakta ki
STOP LMBTQ Pedofília
felirattal.
Tízezer fölött a vonulók száma
Ahogy elindult a menet, már jobban lehet látni a tényleges létszámot, de megkérdeztünk egy rendőrt is, aki az alsó rakpartra vezető egyik lépcsőről jól rálátott a tömegre.
Ő úgy saccolta, hogy tízezer fölött van a létszám.
A Kutyapárt is a menet élén
A Kétfarkú Kutya Párt logóját formázó jatalmas léggömb is feltűnt a menet élén, úgy tűnik a párt saját teherautóval érkezett, amit a parkból korábban nem lehetett látni.
Még néhány kép
Közelednek a felvonulók a Margit hídhoz
Ami mostanában elég frekventált helyszín volt a magyar politikai életben. Tízezer körüli ember mehet a menetben.
Még néhány életkép
Dobrev Klára: Szeretni és szeretve lenni állampolgári jog
A Demokratikus Koalíció (DK) zászlója alatt megláttuk Dobrev Klára európai parlamenti képviselőt, akit meg is kérdeztünk, miért csatlakozott a menethez.
Szeretni és szeretve lenni állampolgári jog
– mondta, majd hozzátette, amikor csak tudott mindig kijött a felvonulásra, és a jövőben is ezt tervezi. Dobrev szerint a kormánynak nem szabadna beleszólnia abba, hogy ki hogyan éli az életét.
Egészen a Margitszigetig mentek az ellentüntetők
És onnan próbáltak átkiabálni a menetnek. Néhány tucatnyian voltak, görögtüzekkel. Több kisebb ellentüntetést is bejelentettek, ami már szinte hagyomány a felvonulás napján. Az Andrássy út például, ahova a Mi Hazánk tüntetést jelentett be, teljesen üresen kong épp.
Elindultak
Lassan indul a 27. Budapest Pride felvonulás
A Carl Lutz rakpart melletti parkban a Dráva utcánál nagyjából tízezer ember gyűlt össze, vagy valamivel több is, közel egy óra alatt, de még mindig érkeznek a színes zászlókkal és esernyőkkel felszerelkezett felvonulók.
A menet részvevői lassan felsorakoznak a teharautók mögött.
A politikai pártok közül eddig a DK külőnítményét lehetett észrevenni, akik egy árnyékos helyen egy pártlogóval kiegészített szivárványos zászló alatt gyülekeznek.
Fontos a fejfedő és a hidratáció
- 17:13 Itt a friss lista: ezek most a legerősebb androidos telefonok
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:19 Mit jelent, ha a távirányító csak közelről működik?
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 16:00 Szabotázsakciókkal zavarják meg a milánói téli olimpiát
- 15:46 Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
- 15:29 Dzsudzsák-függőség és szervezett játék – így csatázik a dobogóért a Debrecen
- 15:17 Az USA júniusig adott határidőt az orosz–ukrán háború befejezésére
- 15:01 Már februárban megjelenhet a legújabb iPhone
- 14:51 Szirénázó mentő ütött el egy 13 éves lányt a zebrán Pécsen
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 14:23 Bukhatja a szokásos nemzetiségi mandátumát a Fidesz
- 14:01 „Az orvos már a legrosszabbra készített fel, de pofára esett” – József 77 évesen keményebben edzi magát, mint a fiatalok
- 13:40 Egy szállodában szexeltek, később viszontlátták magukat egy illegális pornóoldalon
- 08:45 „Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot úgy felidegesítette Stohl, hogy kész a verseny feladására
- 05:45 Kvíz: mennyire emlékszel az ezredforduló környékére? Nosztalgiázzunk!
- 13:26 A működő és emberséges Magyarország alapjai – Bemutatta programját a Tisza Párt
- 07:00 48 millió forint jár vissza egy devizahiteles családnak, a bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg
- 14:01 „Az orvos már a legrosszabbra készített fel, de pofára esett” – József 77 évesen keményebben edzi magát, mint a fiatalok
- 07:15 Velencén és a Balatonnál is gázolt a vonat
- 14:51 Szirénázó mentő ütött el egy 13 éves lányt a zebrán Pécsen
- 12:15 Orbán Viktor a lázadó fiataloknak üzent Szombathelyen, a kormányfő két hét múlva Washingtonba repül
- 07:25 A Nagy Ő: Stohl Andrást nem fogják érdekelni a negatív vélemények, ha a végén összejön Kiara Lorddal
- 06:44 Hiánycikk lett egy gyógyíthatatlan betegség gyógyszere










