Élő Belföld

Orbán Viktor: A világ nekünk tartozik és ezt be is akarjuk vasalni

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Magyar idő szerint fél 10-kor kezdődik a beszéd

A rendezvény jelmondata, illetve Orbán előadásának mottója: Tusványos 31 – van, ami örök.

A beszélgetésben részt vesz, a korábbi évekhez hasonlóan, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a moderátor pedig Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

A járvány miatt szünetet tartott Tusványos

2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort – közismert nevén Tusványost –, ezért utoljára 2019-ben tartott előadást Orbán Viktor. A miniszterelnök beszédét minden alkalommal nagy figyelemmel követik, mert egyfajta iránymutatóként szolgál azzal kapcsolatban, hogy mit gondol a Fidesz és a kormány. A három évvel ezelőtti beszédet is élőben közvetítettük, illetve írtunk róla egy elemzést is:

Kapcsolódó
Orbán rossz filozófus, hazug politológus, de sikeres reklámszakember volt Tusványoson
Három célja volt a tusványosi beszéddel. Kettőben elbukott, de a harmadik sikeres lehet.
Olvasói sztorik