Belföld

Miskolcon nem lesz tűzijáték, Kistarcsán a polgármester saját zsebéből fizeti ki

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

A mai kiszámíthatatlan helyzetben tűzijátékra költeni védhetetlen és felelőtlen pazarlás lenne – vélekedett Facebook-oldalán Veres Pál miskolci polgármester, aki jelezte:

ezért döntött a miskolci önkormányzat, sok más magyar helyhatósághoz hasonlóan úgy, hogy idén sem lesz tűzijáték.

Hozzátette: „az erre szánt pénzeket inkább olyan feladatokra költjük, amelyek ebben a rendkívül nehéz helyzetben valóban a miskolciakat és a miskolciak érdekeit szolgálják”.

Kistarcsán ezzel szemben nem marad el a tűzijáték, a település vezetője, Ifj. Juhász István Facebook-oldalán azt írta:

Rengeteg megkeresés érkezett hozzám, hogy Kistarcsa is csatlakozzon ahhoz a mozgalomhoz, hogy idén maradjon el az augusztus 20-i tűzijáték, és az így megspórolt összeget ajánljuk fel azoknak, akiknek a nyugati, meggondolatlan szankciók miatt kialakult energia vészhelyzet problémákat okozhat a télen. Erről internetes szavazás is történt, amin meggyőző többség volt amellett, hogy erre ne költsünk közpénzt. Jelentem, elfogadtam a döntést, így is lesz!

Hozzátette: a költségvetésben biztosított 440 ezerforintból tűzifát fognak venni, amit a legrászorulóbb idős emberek fognak megkapni.

A tűzijáték nem marad el augusztus 20-án. Saját, augusztusi fizetésemből felajánlom az ehhez szükséges összeget, hogy a családok, idősek, fiatalok együtt ünnepelhessenek a koncertek után! Szeretném, hogy valóban felhőtlenül teljen ez a nap mindenkinek!

– áll a bejegyzésében.

Az utóbbi napokban egyre több vidéki város dönt úgy, hogy idén eltekint a tűzijátéktól: Pécsen klímavédelemre költenek, Salgótarjánban a rezsikárososultakat és a katásokat igyekeznek inkább segíteni, Siófokon pedig a dráguló óvodai étkeztetés ellen próbálnak tenni.

De nemrég Szentes polgármestere is arról írt a Facebookon, hogy mellőzik az augusztus 20-i ünnepség végére tervezett tűzijáték megtartását, Sümegen pedig szintén a rezsicsökkentés korlátozása miatt bajba jutókat segítenék ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik