Belföld

Leváltották Jakab Pétert a Jobbik parlamenti frakciójának éléről

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Jobbik leváltotta Jakab Pétert a párt frakcióvezetői posztjáról, így már a parlamentben sem ő vezeti a pártot. A Jobbik parlamenti képviselői Lukács László Györgyöt választották a helyére – írja az Alfahír.

Az általános frakcióvezető-helyettes Brenner Koloman, a frakcióvezető-helyettes Sas Zoltán lett.

A Jobbik ma leváltott a parlamenti frakció éléről, teljesítve a Fidesz vágyát. Ti azonban ne aggódjatok. Az igazság kimondásához, a kormányellenes küzdelemhez nincs szükségem titulusokra. Csak Rátok! Hogy a Jobbik merre tart, nem tudom. Egy biztos: én maradok a nép pártján!

– reagált leváltására Jakab a Facebookon.

Jakabot május 7-én a párt tisztújító kongresszusán 71,4 százalékos többséggel választották újra elnöknek, ennek ellenére egy hónappal később mégis lemondott, amit azzal indokolt, hogy nem tudott együtt dolgozni az elnökséggel.

Ezt követően még bő másfél hónapig volt a párt parlamenti frakciójának vezetője, de saját közösségi média felületein már korábban elhagyta a Jobbik logóját, és immár saját vízjelet, valamint szlogent (A nép pártján!) használ képeihez, videóihoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik