Belföld

Jakab Péter arculatot váltott, már nem használja a Jobbik logóját

Jakab Péter Facebook oldala
Jakab Péter Facebook oldala

Jakab Péter júniusban ugyan lemondott pártelnöki pozíciójáról, hivatalosan továbbra is a Jobbik parlamenti frakciójának vezetője. Ennek ellenére a közösségi médiában elhagyta pártja logóját, és immár saját vízjelet, valamint szlogent (A nép pártján!) használ képeihez, videóihoz – vette észre az Azonnali.

A rebranding óta Jakab ontja magából a posztokat: traktorozik, kefirt iszik, tököt cipel. Jakabot Május 7-én a párt tisztújító kongresszusán 71,4 százalékos többséggel választották újra elnöknek. Kihívója, Stummer János ezután kilépett a pártból. Jakab ezt követően bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt feljelenti az addig stabil szövetségesének számított,  elnökhelyettesét, Potocskáné Kőrösi Anitát, aki jelenleg ügyvivő elnökként igazgatja a pártot. Jakab lemondását azzal indokolta, hogy nem tudott együtt dolgozni az elnökséggel.

Az Azonnali Jakab profilváltásáról érdeklődött a Jobbiknál is, választ azonban egyelőre nem kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik