Belföld

Késsel fenyegette a gyerekeket a buszon, vádat emeltek ellene

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a kunszentmártoni férfit, aki késsel akart kirabolni gyerekeket egy menetrendszerinti autóbuszon.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a kunszentmártoni férfi januárban felszállt a lakóhelyén egy Budapest felé közlekedő autóbusz járatra. Előtte azonban több szem nyugtatót vett be és arra alkoholt ivott. Az utazás során megszólított egy gyereket és cigarettát kért tőle.

Mivel azt sem tőle, sem a többi utastól nem kapott, újra a gyermekhez lépett. Zsebéből elővette és kinyitotta a rugós kését és megfenyegette a gyereket, hogy vagy ad neki cigit, vagy megszúrja őt és a többi utast is. Mivel cigarettát ekkor sem kapott, több alkalommal is belevágta az előtte lévő ülés fejtámlájába a kést, s azt több helyen kivágta, majd eltette a kést.

ugyeszseg.hu

A férfi a kecskeméti pár perces megálló során követte a buszról szintén ekkor leszálló két gyereket, akiket először arra kért, hogy vegyenek neki cigarettát. Miután a gyerekek megtagadták a kérést, a férfi a kezét a kést rejtő zsebébe tette és felszólította egyiküket értékei átadására. A gyerek nem tett eleget a követelésnek és otthagyta az elkövetőt, aki ezután visszaszállt a buszba. A férfit Budapestre érkezésekor a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

Az elkövetőnek azonban más is van a rovásán. Egy évvel ezelőtt négyszer is lebukott ittas vezetéssel három hét alatt. Az utolsó alkalommal annyira részeg volt, hogy egy ház oldalába csapódott. Az ügyészség fegyházbüntetést és végleges járművezetéstől való eltiltást kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik