Belföld

Fidesz: „Ha Gyurcsányékon múlna…”

Pénteken sajtótájékoztatót tartott Varju László, a Demokratikus Koalíció alelöke, hogy reagáljon Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter csütörtöki előadására.

Kapcsolódó
Nagy Márton: A recesszió elkerülhetetlen, és jobban kell félnünk tőle, mint az inflációtól
A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy 2023-ban ugyan véget érhet az inflációs szakasz, de a neheze csak azután következik.

Varju jelezte, Nagy Márton, a kormány „megszorításokért felelős minisztere”  azt mondta, hogy a rezsicsökkentés kivételével az árstopokból ki kell jönni, ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak az élelmiszer-árstopokat akarja kivezetni a kormány, hanem az üzemanyagok árstopját is. A DK szerint „itt a brutális orbáni megszorítócsomag eddigi legdurvább megszorítása, jön a 2000 forintos csirkemell és a 800 forintos üzemanyag.”, továbbá szerintük elfogadhatatlan, hogy a Fidesz az emberekkel fizettetné meg az „inflációt és az Orbán-kormány által okozott válságot”.

A Fidesz pénteken eljuttatott egy közleményt az MTI-hez, amiben reagáltak Varju szavaira. A kormánypárt szerint

ha Gyurcsányékon múlna, már négyszeres lenne az áremelkedés, mert ők már rég elszabadították volna a rezsi- és benzinárakat, és ezzel teljes válságba sodorták volna a családokat, a nyugdíjasokat és a magyar gazdaságot.

A közlemény további részében a Fidesz még visszadobta a labdát, és kijelentette, hogy a DK a háború árát akarja megfizettetni a magyar emberekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik