Belföld

Elutasították perújítást a hajógyári-szigeti gyilkosság ügyében a tanú szavahihetetlensége miatt

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Elutasította a Fővárosi Törvényszék a perújítást a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében az új tanú szavahihetősége miatt. Ez volt az az ügy, amikor a kidobókat azzal vádolták, hogy jó tíz évvel ezelőtt a Dunába dobtak egy fiatalt. A bíróság felmentette a gyilkossággal vádolt biztonsági őröket, és mivel a perújítást is elutasították, ez azt jelenti, hogy érvényben marad az ügyben hozott korábbi felmentő határozat.

Az ügyben 2020 júliusában rendelte el a perújítást a Fővárosi Ítélőtábla az áldozat édesanyjának az indítványára, miután egy új tanú jelentkezett, aki azt állította, látta, hogy a korábban bizonyítottság hiányában jogerősen felmentett biztonságiak a Duna-partra vitték a fiatalembert, majd onnan nélküle tértek vissza.

Az eredeti vád szerint 2011. december 3-án hajnalban a Hajógyári-szigeten üzemeltetett Coronita Dokk nevű szórakozóhelyről a két, biztonsági őrként dolgozó vádlott kivezette az ittas állapotban lévő sértettet, a parkolóban bántalmazták, majd a 7 méter magas támfalról a Dunába dobták. Az ügyészség szerint az akkor 21 éves férfi a vízbe fulladt.

A bíróság ugyanakkor a kedden kihirdetett, nem jogerős végzésében azt állapította meg, hogy az egyébként csalás miatt jogerős büntetését töltő új tanú vallomására nem lehet alapozni, az nem volt következetes, nyilatkozatai is eltérőek voltak. A kidobók az alapeljárásban is tagadták bűnösségüket, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, a védők felmentést indítványoztak.

A Fővárosi Törvényszék a 2016. április 20-án első fokon a két vádlottat a társtettesként elkövetett emberölés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. A törvényszék annyit tudott megállapítani, hogy az áldozat bűncselekmény áldozata lett.

A bíróság szerint a szórakozóhelyen kívüli eseményeknek egyetlen szemtanúja volt, aki ellentmondásos, más bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett, ami – a vádlottak tagadása mellett – nem volt elegendő a bűnösség kimondásához. A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 20-án helybenhagyta a felmentő ítéletet.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az áldozat édesanyjának kezdeményezése nyomán, a perújítási nyomozás lefolytatása után indítványozta a perújítást. A védők a perújítási indítvány elutasítását kérték. Az áldozat édesanyja által megjelölt, jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó ember vallomástételét, szerintük ugyanis a korábbi szabadulás reménye motiválta, valamint a vallomása ellentétben áll az alapügyben beszerzett bizonyítékokkal.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban az új tanú vallomását új bizonyítéknak találta és elrendelte a perújítást. A távirati iroda beszámolója szerint a keddi tárgyaláson az ügyész azt hangoztatta, hogy az új tanú megerősíti annak a korábbi tanúnak a vallomását, aki terhelően nyilatkozott a vádlottakról. Az új tanú azt is mondta: hallotta, hogy a biztonsági őrök arról beszélnek, “remélik, hogy tud úszni” a fiatal.

Arra a kérdésre, hogy miért csak ennyi idő elteltével tett vallomást, azt felelte, azért, mert félt a költségvetési csalás miatt elítélt Vizoviczki László körétől – a szórakozóhely ugyanis az ő érdekeltségébe tartozott. A védők megkérdőjelezték a tanú szavahihetőségét, és végül a bíróság is ezzel értett egyet.

A bírói indoklásban elhangzott: nemcsak az új, hanem a korábban terhelő vallomást tevő tanú által elmondottakkal is “hitelességi problémák vannak”. Sem az alapügyben, sem a mostani vallomás alapján nem voltak olyan új tények megállapíthatók, amelyek eloszlatták volna a már korábban eljáró bíróságok által is megállapított kétségeket – mondta a bíró.

Hozzátette, a perújítás a felmerült új bizonyíték értékeléséről szól. Kétséget kizáróan semmit nem lehetett megállapítani a tanú által elmondottakból a felmentett vádlottak bűnösségére vonatkozóan, valamint az új tanú írásbeli nyilatkozataiban, a nyomozás során és a bíróság előtti meghallgatásakor is eltérések voltak. A döntés ellen az ügyész fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik