Belföld

Akár le is bénulhat a Jókai utcai tetőomlás sérültje

Fej-, nyaki csigolya- és gerincvelő-sérülése van annak a nőnek, aki hétfőn, a budapesti Jókai utcai tetőomlás során sebesült meg – mondta a barátja az RTL Klub Fókusz című műsorának. Hat órás műtét vár rá, és ha az nem sikerül, akkor mindkét lába lebénulhat.

A pár mindkét tagja az Operettszínház táncosa és éppen az utcán sétáltak, amikor a baleset történt.

Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit,

mondta a férfi, aki elkezdte kiabálni a barátnője nevét, de ő nem válaszolt, majd a törmelék alatt, eszméletlenül találta meg őt.

Az Aradi utca és Jókai utca sarkán lévő ötszintes épület tetejéről indult az omlás, ami magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányait is. A törmelék az úttestre és a parkoló autókra zuhant. A baleset miatt három könnyebb sérültet is kórházba kellett szállítani.

A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A házat ki kellett üríteni, a lakók egy részét az önkormányzat helyezi el. 

Kapcsolódó
Egy térfigyelő kamera felvételén látható, ahogy leomlott a Jókai utcai ház tetőszerkezete
A felvételen látszik, ahogy a gyalogosok elkezdenek futni a leomló törmelékek elől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik