Belföld

A Vörösmarty tér államosításától függetlenül megszervezné a karácsonyi vásárt a főváros

Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Függetlenül attól, hogy államosítják-e a Vörösmarty teret, a főváros nonprofit cége továbbra is megrendezné a karácsonyi vásárt – derül ki Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának bejegyzéséből. Ahogy azt korábban megírtuk, a fideszes vezetésű V. kerület szerint kosz és mocsok van a Vörosmarty téren, a Podmaniczky téren és a Széchenyi téren, ezért lenne jó ötlet szerintük a területek elvétele a fővárostól.

Kapcsolódó
Rossz gazda szerintük a főváros, einstandolná az V. kerület a belvárosi tereket
Kosz és mocsok van a Vörosmartyn, Podmaniczkyn, Széchenyin, ezért lenne jó ötlet pár tér államosítása a fideszes vezetésű kerület szerint.

A 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, Varga Mihály által benyújtott törvényjavaslatban már szerepel is ez a jogszabály, amiből kiderül az is, hogy a három térhez a József Attila utcát is hozzácsapják.

Faix Csaba bejegyzése szerint a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt az elmúlt évtizedekben a főváros nonprofit cége, (mai nevén Budapest Brand nZrt.) szervezte és tette Budapest egyik legismertebb turisztikai attrakciójává. Hozzátette: a Vörösmarty téri karácsony elsősorban nem üzlet, hanem a város egyik legfontosabb téli (turisztikai) attrakciója. Amikor pedig mégis üzlet és nyereséget termel, azt a pénzt fővárosi kulturális programokra fordítják. Ebből finanszírozzák többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált vagy a nemrég lezárult Budapest Tuning pályázatot.

Ezt a missziónkat a jövőben is folytatjuk és mivel eddig is az V. kerület legnagyobb megelégedésére szerveztük a vásárt (így például idén januárban amikor levonultunk térről a kerületi önkormányzattól egyetlen kifogás vagy megjegyzés sem érkezett a tér állapotával kapcsolatban) ezért a Budapest Brand idén is be fogja adni a szükséges kérelmeket a vásár megszervezéséhez. Mert fontos, hogy a fővárosi események esetleges profitja ne üzletemberekhez, hanem az emberekhez kerüljön. Ezt az V. Kerülettel közösen kell megőriznünk

– írja Faix.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik