Belföld

Véletlenül a célszemély alatt lakó párt rabolta ki két fegyveres férfi Szolnokon

police.hu
police.hu

Fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség egy helyi és egy tápiószelei férfi ellen.

A Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a húszéves fiatalemberek részletesen eltervezték, hogy kit és hogyan fognak majd kirabolni. Az elkövetés éjszakáján azonban ittasságuk és idegességük következtében, a kiszemelt lakás helyett az egy emelettel lentebb lakó pár otthonába hatoltak be, s csak távozásukkor eszméltek rá, hogy célt tévesztettek.

A vádirat szerint a két férfit egy ismeretlen társuk bújotta fel arra, hogy raboljanak ki egy általa megjelölt személyt. A felbujtó megadta a célszemély lakcímét, a társasház kapunyitó kódját, sőt a lakás alaprajzát is átadta társainak.

A két férfi akkurátusan előkészítette a rablást. Maszkokat, kesztyűket, sötét ruházatot, szigetelőszalagot vásároltak és beszereztek két darab gáz-riasztó pisztolyt is.

Tavaly július 7-én éjszaka alkoholt fogyasztottak, hogy bátorságot gyűjtsenek tettükhöz, de az ital hatása és idegességük folytán a szolnoki társasház lépcsőházában, a kiszemelt lakás helyett az egy emelettel alatta lévő lakásba csengettek be.

Az ott lakó férfi azt hitte, hogy a szomszédja csengetett be hozzá, ezért résnyire kinyitotta a bejárati ajtót. A támadók ezt kihasználva, benyomultak a lakásba, ráfogták az ellenállni igyekvő sértettre a gáz-riasztó pisztolyokat, majd egyikük térden is rúgta a férfit, aki ennek következtében a padlóra zuhant. Ekkor kapcsolta fel a megtámadott férfi élettársa a villanyt, és kiáltott segítségért.

Az elkövetők azonban szigetelőszalaggal pillanatok alatt leragasztották mindkét áldozat száját és összekötözték a kezeiket Amíg az egyik vádlott a riasztópisztolyt folyamatosan a megkötözött lakókra szegezte, addig társa átkutatta a lakást és különböző helyekről összeszedett félmillió forintot.

Az elkövetők távozásukkor levették az áldozataik  szájáról a ragtapaszokat. Ekkor tűnt fel nekik, hogy a sértett férfi bajuszt visel, így nem a célszemély lakásában járnak. A rabláson viszont már túl voltak, így a zsákmányolt pénzzel sietősen elhagyták a lakást.

Miután a rablók elmentek, a pár kiszabadította magát és segítséget kért. A bűnügyi felügyelet alatt lévő két férfire hét és nyolc év fegyházat kért az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik