Belföld

Betörte a gyerekét tartó párja orrát egy férfi, miután rányitott a házibuliban

Súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a 30 éves férfival szemben, aki tavaly májusban összeverte részegen az élettársát egy házibuli után.

A Fejér Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi az élettársa nélkül vett részt a szomszédjánál lévő házibulin.  A nő hajnalban a férfi után ment, ahol az egyik szobában rátalált a férfira, aki többedmagával feküdt az ágyban.

A nő veszekedni kezdett az erősen ittas férfival, aki ököllel az arcába ütött. A nő ekkor hazament, azonban a férfi követte őt a házukba, ahol a nő a kiskorú gyermekükkel megpróbált a házból elmenekülni.

A férfi ezt úgy akadályozta meg, hogy ököllel többször is fejen ütötte a nőt, illetve többször belerúgott, míg a nő mindvégig a gyermeket a karjában tartotta. Az anyuka a bántalmazás következtében többek között orrcsonttörést, bevérzéses és zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a férfire, azzal hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik