Belföld

„Nagyon sajnálom a történteket” – mondta a Honvédkórház orvosát mellkason szúró beteg

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Letartóztatta a bíróság azt a G. Imrét, akit azzal gyanúsítanak, hogy mellkason szúrta a kezelőorvosát múlt csütörtökön Budapesten, a Honvédkórház Dózsa György úton található II. számú telephelyén.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően döntött a kényszerintézkedésről, és annak helyéül az IMEI-t jelölte ki.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi azt állította az ülésen, hogy nagyon sajnálja a történteket, de nem indokolta meg a tettét.

A támadás múlt csütörtök éjjel 23 óra 20 perc körül történt a Honvédkórházban. Egy beteg szúrta meg késsel az őt ellátó ügyeletes orvost. A 39 éves orvos a szúrás következtében életveszélyesen megsérült.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ másnap a Facebook-oldalán azt közölte, hogy az azonnali ellátásnak és műtétnek köszönhetően stabilizálták az állapotát. Értesüléseink szerint az elmúlt pár napban tovább javult az orvos állapota.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik