Belföld

Moldova Györgyöt kedden temetik el

Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Özvegye szerint teljes életművet hagyott hátra.

Kedden 13 órakor helyezik végső nyugalomra Moldova Györgyöt. Az életének 89. évében elhunyt Kossuth-díjas írót Kardos Péter főrabbi búcsúztatja Budapesten, a Kozma utcai zsidótemetőben – írja az MTI.

Özvegye, Palotás Katalin a Blikknek azt mondta, az író úgy halt meg szombaton az otthonában, hogy előtte eszméletlen volt kilenc napig, és ő szinte végig fogta a kezét, átélte a haláltusáját. Moldova Györgynek a szíve volt nagyon rossz állapotban, de nem panaszkodott.

Soha, de soha! Magában élte meg az esetleges fájdalmakat, a rosszkedvet, és mindazt, ami nem tetszett neki ebben a világban, s ebben a szerencsétlen sorsú országban.

Özvegye szerint Moldova György teljes életművet hagyott hátra,

már megírt és kiírt magából mindent. (…) Nem félt a haláltól, soha nem is beszélt róla.

Palotás Katalin a rosszulléte előtti utolsó napokban érzett rajta valami bizonytalanságot, amikor pedig utoljára azt mondta neki, hogy csodálatos volt a vele együtt töltött néhány hónap, már tudta,

ez az utolsó fejezet Moldova György életművében.

Kapcsolódó
„Használt férfiruhák középméretben eladók, özvegy Moldova Györgyné”
Életének 89. évében meghalt a tán legtöbb példányban kiadott magyar író: Moldova György. Interjúinkból idézünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik