Belföld

Tóth Csaba zuglói „szar üzlete” hasznot hajtott

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az MSZP egyik alapítványától irodaházat vett a politikus cége, majd átminősítve lakásonként eladta azt. Jóféle haszon lett a vége, ami Hadházy Ákosnak nem tetszik, feljelentést tett.

Persze, kerestem rajta, de igazából szar üzlet volt.

Többek közt ezt tudta kihúzni az MSZP-s Tóth Csaba zuglói politikusból a Hvg.hu, ami annak járt utána, hogy zajlott Tóth cégének a párt egyik alapítványától 128 millió forintért vett 900 négyzetméteres zuglói irodaházas története. Az a történet, ami miatt Hadházy Ákos független képviselő hűtlen kezelés gyanújával feljelentést is tett.

Tóth a Hvg.hu-nak elismerte, hozzájárult cége, a Tigris-1993 Kft. tavalyi profitjához, hogy megvette az épületet, majd lakásokká és társasházzá átminősítve a tömböt eladja apránként. Részleteket nem árult el. A lap szerint a korrupciós ügyekben gyanúsítottként kihallgatott politikus cége egy év alatt megszázszorozta nyereségét, a két tulajdonos (Tóth-é a 86 százaléka) ki is vett 200 millió forint osztalékot.

Arra is maradt pénze a Tigris-1993-nak, hogy nagy összegű tartozást és hitelt törlesszen.

Kapcsolódó
Megszázszorozta profitját az MSZP-s Tóth Csaba cége, 200 milliós osztalékot vettek ki
A korrupcióval gyanúsított volt politikus Tigris-1993 Kft.-je bubás hasznot hozott.

Az említett épületet, ami a Thököly úton van, 2019-ben vásárolta meg a Tigris-1993. Ez a tömb az MSZP egyik alapítványáé, a József Attila Alapítványé volt, egy ideig a Népszava szerkesztősége is itt működött. A konkrét vételárat és a négyzetmétert sem mondta el Tóth, de a Hvg.hu 128 millió forintra gyanakszik a cég mérlegbeszámolója, illetve az alapítvány egyik éves beszámolója alapján. Amikor a lap szembesítette Tóth-ot, hogy nagyon alacsony összegért jutott az utólag 9 lakásra bontott épülethez, így felelt:

annyiért vettük meg, amennyiért hirdették (…) ha egy autó 5 millióba kerül, maga fizetne érte 25-öt?

Az újság szerint az alapítvány vezetősége Tóth 2018-as zuglói választási győzelme után lecserélődött, zömmel hozzá közeli emberekre, egykori munkatársaira.

Tóth mindenesetre állítja, az ügy „nem mutyiba volt intézve”, nyílt volt az eladási pályázat, valódi értékbecslés történt, ellenben más komoly érdeklődő nem akadt, csak az ő cége. Elmondta még, az épület iroda volt, így más megítélés alá esett, ráadásul rossz műszaki állapotban volt. Megjegyezte, amúgy sem ő a cég ügyvezetője, hanem az ő felesége, de nem adott elérhetőséget hozzá. A Hvg.hu nem találta nyomát amúgy nyilvános pályázatnak, sőt az azt intéző ügyvédi irodának sem.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke cáfolta a lapnak, hogy belső vizsgálat folyna, ő maga átnézte azért a dokumentumokat. Szerinte az alapítványnak nem volt pénze a fenntartásra, a felújításra pláne nem, ezért döntött az értékesítés mellett. Szerinte is készült értékbecslés, és nehézséget okozott, hogy az irodaházat csak egyben lehetett eladni. Végül Tóth Csaba cége jelentkezett be az épületért, ami a pártelnök szerint rendben volt, még a NAV sem talált kivetnivalót benne.

A földhivatali papírok szerint az épület négy szintjén most két kisebb és hét nagyobb lakás található, a házhoz teremgarázs is tartozik. 2019. február 7-én került egyébként (legalábbis az egyik lakás biztos) a Tigris-1993 Kft. tulajdonába. A felújítások a papírok szerint 2021-re fejeződtek be, a Tigris-1993 ebben az évben már el is kezdte értékesíteni a lakásokat. Nagy összegek folyhattak be, tavaly az értékesítés nettó bevétele 366 millióval nőtt a cégnél, és egy 100 milliós kölcsönt is visszafizetett.

A szép hasznot hozó üzlet miatt Hadházy Ákos, Zugló új képviselője kitart amellett, hogy gyanús az ügylet, megtette feljelentését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik