Belföld

Ajándéknak hitte a kezébe nyomott százezreket – videó

police.hu
police.hu

Elfogták a rákosmenti rendőrök azt a férfit, aki közel egymillió forinttal húzott le egy kereskedőt úgy, hogy áruszállítónak adta ki magát.

A BRFK tájékoztatása szerint a fővárosi húskereskedő a szokásos áruterítő tevékenységét végezte május 24-én, Budapesten. A délelőtti órákban több mint 700 ezer forint értékben vett át árut az egyik beszállítójától az újpesti piacon, azonban a vételárat csak délután akarta kifizetni.

A kereskedő a pénzátadással egy ismerősét bízta meg, aki a megbeszéltek szerint egy XVII. kerületi húsbolt előtt várta az ügyfelet. Az ügylet azonban egyre csak bonyolódott. Egy ismeretlen férfi jelent meg a helyszínen, aki áruszállítónak adta ki magát, és átvette a több mint 700 ezer forintot.

A budapesti nyomozók egy nap alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Györgyöt. A 48 éves férfit csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi ifencsak szokatlan magyarázatot adott tettére: azt gondolta, hogy ajándékba kapta a pénzt. A zsákmányt sem tudta visszaadni, mert állítása szerint még aznap elveszítette a pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik