- A választási kampány utolsó heteiben ugyanazt a kérdést kapták meg az ellenzéki politikusok, köztük Márki-Zay Péter is, amikor terepen voltak. A választókat szinte csak egy téma tartotta lázban: az orosz-ukrán háború. Nemcsak a kormánypárti, de az ellenzéki szavazók is arról faggatták őket, tényleg elviszik-e a gyerekeiket a frontra, ha győznek április 3-án.
- Bár az ellenzékből senki nem állította, hogy magyar katonákat küldenének Ukrajnába, a kormánypropaganda gyártotta és sugározta ezt az üzenetet minden erejével. Az általunk meginterjúvolt közel két tucat ellenzéki politikus és háttérember többsége – akik közül valaki névvel, más név nélkül nyilatkozott – pedig egyetért abban, hogy ez a téma hozta el újra a kétharmados többséget a Fidesznek. Abban is konszenzus van, hogy ez aligha lett volna meg, ha az ellenzéki kampány nem halmoz hibát hibára a háború kapcsán.
- Hetekig jártunk annak utána, hogy mégis mi ment ennyire félre, mert nem csak Márki-Zay Péter hibázott, az ellenzéki kampány bajainak gyökere sokkal mélyebben, tulajdonképpen az alapoknál volt. Emiatt sem reagáltak elég fókuszáltan és élesen a háborúra. A váratlanul éles helyzet csak felnagyította, ha tetszik, kíméletlenül leplezte le ezeket a melléfogásokat.
- Így történhetett az, hogy a háború második hetében az ellenzéki kormányfőjelölt és Gyurcsány Ferenc úgy összeveszett a program egyik részletkérdésén, hogy a DK elnöke faképnél hagyta Márki-Zayt, akit előbb jól kiosztott. „Gyurcsány csak hisztizett egyet” – mondja erre ma MZP.
*
Február elején pártelnöki értekezletet tartottak az egyik ellenzéki párt belvárosi irodájában. Még hetek voltak az orosz-ukrán háború február 24-ei kitöréséig, de ekkorra olyan mértékű csapatösszevonások történtek az ukrán határ mentén, ami egyre közelebb hozta a korábban elképzelhetetlen orosz invázió lehetőségét. Ezen az egyeztetésen váratlanul téma lett Fekete-Győr András pár nappal korábban, a Magyar Hangban megjelent publicisztikája. A Momentum korábbi elnöke által jegyzett írásnak már a címe is állásfoglalás:
Magyarországnak fegyverekkel kell támogatnia Ukrajnát.
A cikk a magyar külpolitika éles kritikája volt annak apropóján, hogy Orbán Viktor akkoriban tett látogatást Vlagyimir Putyinnál, és Fekete-Győr kitért az egyre feszültebb orosz-ukrán helyzetre. Alapállítása az volt, hogy Oroszországgal szemben az elrettentés politikáját kell alkalmazni, a magyar kormány tarsolyában ehhez ráadásul több ütőkártya is lapul. „Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára” – írta.
Ez az állítás nem várt hullámokat vetett a hat párt alkotta – és Márki-Zay Péterrel kiegészült – egyesült ellenzék vezetői szintjén. A legélesebben Szabó Gábor szólalt fel a napirendi pontok előtt: a Jobbik választmányi elnöke a Momentum fegyelmezetlenségét kritizálta, azt, hogy Fekete-Győr szélsőséges politikai véleményt jelentetett meg, melyről nem volt egyeztetés. A kritika második része tartalmi volt. Szabó szerint óvatosan kell a háborús témában fogalmazni, mert – túl azon, hogy megjósolhatatlan, mi fog történni az oroszok és az ukránok között – a magyarok történelmi tapasztalata az, hogy az oroszokkal nem jó ujjat húzni, és „a magyar néplélek” tart minden fegyveres konfliktustól, erre pedig nemcsak két elvesztett világháború, de 1956, illetve az 1848/49-es szabadságharc is alapul szolgál.
Ezekben alapvetően egyetértés volt a jelenlévők közt, a momentumos Donáth Anna sem tiltakozott. Az is elhangzott – erősítette meg Szabó –, hogy az ellenzék „ebbe az irányba ne kommunikáljon”, majd ezt követően elkezdtek a napirendi pontokkal foglalkozni, köztük a közös lista hetek óta nyúló kérdéseivel.
Ez a történet nem tűnik elsőre jelentősnek, mégis sokat elmond az ellenzéki kampányról. Azt például, hogy a sok bizottság (kampány, pártelnöki, programírói, kommunikációs, szakértői) és a különböző szintek miatt a jobb kéz sokszor nem tudta, mit csinál a bal. Fekete-Győr cikke ugyanis – derítette ki a 24.hu – igenis egyeztetve volt az ellenzéki stábbal, csakhogy az írást a külpolitikai szakértők tekintették át megjelenés előtt, nem pártpolitikusok, ezen a szűrőn pedig „átment”, mint kés a vajon.
Márki-Zay Péter egyébként nem volt jelen a szóban forgó egyeztetésen, az általa delegált „megfigyelők” viszont igen, tőlük azonban a politikus – mint mondja a 24.hu-nak – nem értesült az esetről. Az ellenzék korábbi kormányfőjelöltje ugyanakkor hangsúlyozta: „én soha nem mondtam olyat, hogy fegyvereket kell küldenünk Ukrajnába.”
Kamerába mondja a „katonait”
Márki-Zay Péter február 13-án késve érkezett a Partizán stúdiójába, mert – ahogy a Direkt36 megírta – útközben interjút adott egy vloggernek, aki szerint Márki-Zay annyira fáradt volt, hogy menet közben meg kellett állni pihenni. És noha Simon András kommunikációs vezető, illetve Zaránd Péter kampányfőnök szerette volna átbeszélni a jelölttel az interjúban lehetségesen előkerülő témákat, erre a késés miatt nem volt lehetőség. Ám ha van idő a felkészítésre, akkor sem biztos, hogy a következő párbeszédet megússza az ellenzéki kampány:
Gulyás Márton: „Miniszterelnökként segítenéd-e Ukrajnát a háborús konfliktus megelőzésében, vagy adott esetben, ha kirobban a konfliktus, segítenéd-e őket annak a kezelésében?
Márki-Zay Péter: Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, nagyon szívesen segítenénk. Nyilván itt Magyarország, valljuk be, itt…
Akár katonai segítséget is biztosítanál?
Ha nem Putyin ügynökeként működik Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként minden módon, amit a NATO eldönt, a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának.
Akár katonait is?
Ha NATO úgy dönt, akkor akár katonait is. De egyelőre erről szó sincs.
Az ellenzéki stáb egyik külügyi szakértőjének ma már elsősorban szakmai problémája van e nyilatkozattal. Ugyanis – mondja forrásunk – a dolog nem úgy működik, ahogyan Márki-Zay elővezette. Azaz nem a NATO dönt el valamit, amihez a tagállamoknak aztán alkalmazkodniuk kell lojálisan, hanem közös döntés születik, vagyis egy tagállam csak akkor vesz részt egy műveletben, ha részt akar benne venni, lévén egyhangú döntés szükséges hozzá. Ezt azonban Márki-Zay Péter az interjú időpontjában nem tudta pontosan.
Egy másik probléma az volt – ez inkább már kommunikációs szempont –, hogy Márki-Zay feltételezésekbe ment bele („ha kirobban a háború”), ami a felesleges kockázatvállalás iskolapéldája egy kiélezett kampányban ahelyett, hogy elcsapta volna a kérdést azzal a közhellyel, hogy a „hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk”, vagy hogy spekulációkkal nem foglalkozik.
Márki-Zay az interjúval kapcsolatban a 24.hu-nak azt mondta: nyilatkozataiban mindig tartotta magát ahhoz, amiben megállapodott a stábbal, attól nem tért el, csak akkor volt spontán, ha valami olyan került szóba, amiről korábban nem esett szó a felkészítésen. A katonai segítség kérdése pedig ilyen volt.
Nem gyulladt ki a piros lámpa
Abban egyetértés van az ellenzéki stábban, hogy ez egy félreérthető, a kampány szempontjából tehát rossz kijelentés volt, főleg azért, mert a „katonai segítségbe” bele lehet hallani/látni a katonákat is, nem csupán a fegyvereket.
„Radar alatt maradt ez a kijelentés. Nem volt háború, nem is hittük, hogy lesz háború. Ha az oroszok nem kezdik meg az offenzívát, ez a mondat nem élesedik be” – halljuk a kampány egyik vezetőjétől. A partizános interjú alapvetően az ellenzék programjáról szólt, és az MZP-csapat úgy érezte, hogy bár nem sikerült túl jól a beszélgetés, de rosszul se, olyan volt, mint egy hazai pályán elért döntetlen. Egyikük azt mondja: „Többet kellett volna a programról beszélni, Péter nem is volt kipihent, ezért fókuszálatlan is lett, de nincs gáz, rendben vagyunk, valahogy így éreztük ott. Az a helyzet, hogy nem gyulladt ki nálunk a piros lámpa annál a mondatnál. Ezért aztán nem is korrigáltunk, nem javítottuk.
Csak akkor kezdtük el érezni, hogy ez egy rossz mondat, amikor a Rogánék a háború kitörése után szinte egyből elkezdték hirdetésekkel tolni mindenhol.
Beszéltünk olyan jelölttel, aki állította, „cseteltünk egymással, hogy ez egy nagyon gáz mondat”, egy pártigazgató meg azt mondja, „fogtuk a fejünket a mondat miatt”. Ennek ellenére valamiért külön nem jelezték ezt a kormányfő-jelölti csapat felé. „Nem nagyon volt értelme ilyen üzeneteket küldeni a rendszerbe, ezt ekkor már így láttuk. Úgy voltunk vele, hogy mindenkinek van egy rakás dolga, és úgyis az egyéni körzetekben dől el a választás, úgyhogy oda koncentráltunk” – meséli egy pártelnök.
Annyira nem gyulladt ki az a bizonyos lámpa, hogy az ellenzéki kormányfőjelölt több mint egy héttel később elismételte szinte ugyanezt az állítását. Az ATV műsorában Rónai Egon kérdésére („Ha önön múlna, adna fegyvereket Ukrajnának?”) a Partizán-interjú után kilenc nappal, február 22-én azt mondta Márki-Zay Berlinből bejelentkezve: „a NATO-tagság kell, hogy meghatározza ezt a döntést is.” A műsorvezető érezte, hogy a válasz nem kerek, ezért visszakérdezett: „Tehát, amit a NATO tesz, azt kell tennie a magyar kormánynak is ebben a kérdésben?” Erre Márki-Zay így felelt: „Pontosan. A NATO-közös döntéseit kell, hogy végrehajtsa Magyarország is, tehát hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor ezt természetesen mi is támogatni fogjuk.”
Ezután 36 óra se kellett, és Oroszország február 24-én hajnalban megtámadta Ukrajnát.
Úgy érezték, elkapták a fonalat
A háború elején az ellenzéki kampány megtalálta a fogást az eseményeken, legalábbis kívülről így tűnt, és a szereplők is alapvetően ezt érezték. A kommunikáció vezérvonala már február 24-én viszonylag világos lett: az orosz agresszió elítélése, Ukrajna melletti kiállás, Orbán Viktor támadása a Putyinnal ápolt jó kapcsolat miatt, és a Nyugat választása a Kelettel szemben. „Érzésből csináltuk az elején, kézenfekvő volt, hogy ezeket mondjuk. Nem mértünk, hanem azonnal reagáltunk” – mondja LMP-s forrásunk.
Az orosz követség előtt február 24-én este több ezer fős tüntetést tartott az ellenzék, itt Márki-Zay többször is azt mondta, legyen béke, ezért imát is mondott, és hazugságnak nevezte a kormánymédia állítását, miszerint ő magyar katonákat küldene a háborúba.
A tüntetés után – meséli az egyik pártelnök – tartottak egy pártelnöki értekezletet azért, hogy véglegesítsék a közös listát, itt a háború is szóba került természetesen. Alapvetően gyors lefolyású forgatókönyvvel számoltak, Magyarországnak pedig egyértelműen állást kell foglalnia, és NATO-tagságának megfelelően kell cselekednie – nagyjából ez hangzott el, igaz, ezen a pártelnöki megbeszélésen sem volt jelen Márki-Zay. Az a különböző Signal-csoportokban napközben többször is felmerült, hogy fegyelmezett kommunikációra van szükség, mert a háború komoly hatással lehet a választásra is. A kampány egyik alakítója mégis azt mondja, hogy nem kezelték megfelelően a helyzetet, alulmérték azt.
A háború kérdése miatt nem lett összehívva egy villám pártelnöki, hogy mégis mi van. Egy olyan, ahol csak erről beszélünk. Hogy mi legyen az üzenet, mert az egy politikai döntés. Ez mégis egy világtörténelmi esemény volt! A listára és a programra rágörcsöltünk, ezt meg reflexből kezeltük.
Nyilván a pártok meg a kommunikációs csapat egyeztettek, ment az agyalás a kampánystábban is, de hogy gyerekek, jöjjünk már össze, hogy mi van, olyan nem volt. MZP nem kezdeményezte, hogy meghallgassa az elnököket ebben az ügyben, rutinból csináltuk. Az az igazság, hogy akkor már annyi baj volt belül, hogy annak örültünk, ha mindenki megcsinálja a maga feladatát, na meg ott volt a lista, amin már hónapok óta ment a vita. A lista meg a program nagyon elvitte a fókuszt” – mondta forrásunk.
Másnap, február 25-én Gyurcsány Ferenc volt az ATV esti vendége, ami különleges pillanat volt, hiszen a kampányban – Márki-Zay kérésére – a DK elnöke csak minimálisan vett részt. A műsorban a háború kapcsán világosan fogalmazott, és alapvetően mást mondott, mint Márki-Zay Péter 72 órával korábban: „Én is azt gondolom, hogy a magyar nemzeti érdek – ha csak valaki nem bizonyítja ennek az ellenkezőjét, és nem látok ilyen érdemi disputát – az, hogy csapatokkal ne vegyünk részt, hogy ne vigyünk oda hadifelszerelést, maradjunk ki ebből a történetből, és egyébként humanitárius segítséget nyújtsunk, nehogy kinyíljon valami nagyon rossz ízű menekült vita.”
Dobrev Klára február 27-én azt mondta a katonai részvételt firtató kérdésre – támogatná-e azt, hogy ez Magyarországról területéről induljon meg? – a Partizánban: „Nincsen szó NATO hadi cselekményekről, Ukrajna nem NATO-tag.” Orbán is ekkor adott interjút, az elsőt a témában. A kormányfő azt mondta a köztévében: ki kell maradni a háborúból, a biztonság a legfontosabb, a higgadtság, a nyugalom.
Egy hét múlva Márki-Zay Péter évértékelő beszédében kijelentette: „békét akarunk”, illetve magyar „katona maradjon Magyarországon, ez biztosítja, hogy távol tartsuk az országhatártól ezt a háborút”.
Úgy tűnt, hogy az ellenzéknek sikerült megfognia a témát, és egyértelműen fogalmaznia.
Amikor kitört a háború, volt aznap egy tüntetés, aztán még több: úgy voltunk vele, hogy az emberek értik a lényeget. Megnyugodtunk, hogy jó tracken vagyunk
– mondja a kampány egyik háttérembere. Csakhogy a lényeg, ami legalábbis a lényeget jelentette a magyar társadalom többségének, az nem az ellenzék kampányában szerepelt – és ez gyorsan kiderült.
Össze kell „putyinozni” Orbánt, és jó lesz
A háború kitörése után néhány nappal – vannak, akik másfél hetet említenek – megjöttek az első mérések, amelyek komoly aggodalomra adtak okot az ellenzéki stábban.
A közvélemény-kutatásból ugyanis azt látták, hogy a lakosság február végén magasan Orbánt látja kompetensebbnek arra, hogy egy háborút kezelni tudjon. „Ebben a felmérésünkben Orbán 80-20-ra vezetett MZP-vel szemben abban a kérdésben, hogy ki tud biztonságot adni ebben a helyzetben a magyaroknak. Nemcsak a bizonytalanok, de az ellenzékiek egy része is Orbánt látta erre alkalmasabbnak. Ezért nem is erőltettük a gyors határlátogatást, és nem öltöztettük terepruhába Pétert.” A stáb azonban nem esett kétségbe, mert tisztában voltak azzal, hogy a háború kitörése alapvetően a hatalomban lévő erőnek kedvez, hiszen – közhely, de igaz – az emberek stabilitásra, rendre vágynak ilyenkor.
Volt azonban a kutatásnak egy másik pontja, amelyben már mozgásteret, politikai lehetőséget láttak. Az egyik adat ugyanis azt mutatta, hogy a többség Putyint látja agresszornak, ezért a kampánystáb úgy gondolta – meséli Márki-Zay –, hogy „ha összeputyinozzuk Orbánt, akkor az számunkra politikailag hasznos lesz.” A Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik stábtagja úgy emlékszik: „emiatt komoly politikai lehetőséget láttunk a háborúban.”
Ez lett a fókusza az ellenzéki kampánynak február végétől, a Putyin-ellenes érzésekről meg se kellett győzniük egymást a pártoknak, mert egységesen és őszintén hittek benne. „A gonosz Putyin egy olyan keretnek tűnt, amelyben el lehet mesélni az elmúlt 12 évet” – mondja az ellenzéki kampány egyik résztvevője. Ráadásul több korábbi mérés is azt mutatta, hogy a Putyin-kérdés még a fideszes tábort is megosztja, azaz onnan is számítottak szimpátiára. Már-már kezdtek optimisták lenni az ellenzéki stábban, hogy a témával fogást találnak Orbánon, amire azért lett volna szükség, mert ekkoriban még nem behozhatatlan, de azért rendre stabil Fidesz-előnyt mértek a különböző közvélemény-kutatók.
Ekkor látszott először, hogy az ellenzék még a saját választóit sem éri el az üzeneteivel, ez pedig nem kizárólag az ellenük irányuló propaganda mérete és intenzitása miatt volt így.
Gyurcsány vs. Márki-Zay
A felszín alatt ekkor „már ette a fene ezt a kampányt” – így az egyik tanácsadó. „Február végére már annyi bajunk volt, hogy a háború melléktéma lett, amit kezelni kellett, ahogy a többi problémát is. A közös listát, a program miatti több hónapos veszekedést, a belső személyi feszültséget.”
Ennek a problémagócnak a szemléltetésére több forrásunk is egy márciusi eleji történetet hoz fel, amikor Gyurcsány Ferenc kiosztotta Márki-Zayt az egyik pártelnöki találkozón.
A háború második hetében jártunk, és már megint a programról kezdtünk el beszélni, mert továbbra sem voltunk kész vele. Márki-Zay azzal állt elő, hogy nem ért egyet azzal, amit a védőnőkről írtunk a programban. Erre Gyurcsánynál elpattant a cérna.
A DK elnöke ekkor indulatosan felpattant, és azt vágta a kormányfőjelölt fejéhez: „Mit képzelsz magadról, mégis ki vagy te?”. Azzal felpattant a székéből, és kiment a szobából. Az egyik jelenlévő pártelnök azt mondta, hogy ez az eset nem önmagában érdekes, hanem rendszerszinten. „Egyrészt nonszensz, hogy egy ilyen szakkérdés felmerülhet pártelnöki szinten, mert nem oda való, ez programírói szint. Másrészt azt többször tematizáltuk páran, hogy milyen stílusban beszélünk egymással. Hogy így ne szóljunk egymáshoz, ez rossz, nem vezet sehova, ez ugyanis nem egyedi eset volt.”
Egy másik elnök azt mondja: „komoly probléma volt, hogy egyesek milyen stílusban beszélnek egymással. Gyurcsány és Jakab beszélt a leggyakrabban minősíthetetlenül Márki-Zay Péterrel. Baszdmegolás, beszólás, minden volt. Gyurcsány egyszerűen azt akarta ezzel a stílussal érzékeltetni, hogy nem MZP a főnök, hanem ő.” Megkérdeztük az esetről Márki-Zayt, aki emlékezett a vitára a védőnői téma kapcsán. Gyurcsány „kivonulását” így idézte fel: „A program lezárásánál, nem tudom, hogy ez pont a védőnői esetnél volt-e, vagy máskor, de valóban volt egy vita. Erre Gyurcsány úgy behisztizett, hogy mit nyúlkálunk bele a már leegyeztetett programba, hogy felpattant, és kiviharzott. Hogy pontosan akkor mit vágott hozzám, már nem tudom.”
Az esetnél jelen lévő DK-s Arató Gergely így idézi fel a történteket: „Váratlanul egy vasárnap estére kért magas szintű egyeztetést Márki-Zay Péter a programról. A hat párt és a miniszterelnök-jelölt szakértői által egyeztetett és elfogadott programot nyitott ki ezzel Márki-Zay a program bemutatása előtt pár nappal. Ez önmagában is elképesztő. Ráadásul bármilyen korrekció csak konszenzussal lett volna lehetséges. Gyurcsány Ferenc ezért már a megbeszélés elején közölte, hogy a kész programon már nem lehet egyoldalúan változtatni. Feszült, de normális hangnemű beszélgetés volt. Amikor a védőnői hálózat fejlesztéséhez értünk, Márki-Zay azt mondta, hogy azt nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum – szó szerint ezt mondta –, szerinte középosztálybeli családok anyukái kávézgatnak a sok pénzért fizetett védőnőkkel, ezért ennek semmi értelme. Gyurcsány Ferenc ezt a lenéző megjegyzést visszautasította, és azt kérdezte Márki-Zaytól, hogy mikor olvasott erről elemző tanulmányt, honnan veszi a bátorságot, hogy egy egész szakmáról így beszéljen, mert ennek így nem csak semmi értelme, de szakmailag és emberileg is tisztességtelen. Gyurcsány Ferenc ezután felállt és higgadtan elment, de ebben semmi sértő nem volt.”
Arató szerint a megbeszéléseken nem volt szokás csúnyábban beszélni, mint szenvedélyes beszélgetéseken általában, és általánosságban hozzátette, hogy „amikor az ellenzéki politikusok próbálták a miniszterelnök-jelölt tudtára adni, hogy rossz irányba tart a kampány, akkor nem volt ritka az élesebb hangvétel, de rosszhiszemű tévedés, hogy ez csak egy-két politikusra lett volna jellemző.”
Kérték MZP-t, hogy ne olvasson kommentet, inkább aludjon
Ennél az esetnél volt azért komolyabb baj is.
„A kampány rossz szerkezete ekkorra (a sok szint, a keresztbe szervezések, az állandó egyeztetések) már annyi mentális terhet és gátat pakolt ránk – meséli egy forrásunk –, hogy alig látszódtunk ki alóla. Péter egy külön fejezete volt a mi kis problémagyűjteményünknek. Az egyik alapbaj például az volt, hogy nem volt itt, mármint Budapesten. Nem volt itt, ahol mi és a többi politikus.”
Márki-Zay ugyanis polgármesterként heti több napot Hódmezővásárhelyen töltött, közben kampányolt a körzetében, járta az országot, és megfordult Budapesten is. Többen győzködték, töltsön heti két-három éjszakát a fővárosban, hiszen itt van a kampánycsapat, a pártok, meg is volt az albérlet erre, „de hajthatatlan volt. Előfordult, hogy a kedd esti Egyenes Beszéd-interjú után hazament, majd szerda reggel már újra Pesten volt.”
Visszatérő téma volt, hogy éjjel is Facebook-kommenteket olvasott, a stáb hiába kérte, hogy ne tegye, hogy „inkább pihenjen, de nem jutottunk semmire, sőt a reggeli vezetői egyeztetéseken is kommenteket idézett.” A munkatársai kérték azt is, hogy használjon két telefont, hogy ne tudja őt mindenki felhívni – legyen egy privát és egy kampánytelefon, és az utóbbi ne ő kezelje –, de ebbe se ment bele.
Sokáig nem akart megírt beszédeket mondani, amikor erre nagy nehezen rábeszéltük márciusban, akkor végül átírta őket.
Amikor erről beszéltünk vele, hogy ezekre azért van szükség, mert ez egy országos kampány, itt struktúra kell, rendszer, ha például van öt óra autózás, ami megspórolható, akkor azt meg kell spórolni, és pihenni vagy készülni helyette. De nem jutottunk előre. Ő egy gerillaharcos, az eredményeit így érte el, ezért ragaszkodott a módszerekhez. Elviekben tudta, hogy ehhez a kampányhoz más szervezés és struktúra kell, de nem állt át erre a rendszerre.”
Márki-Zay szerint e felvetések jó része lényegtelen. Azt mondja, Facebook-kommenteket csak azért idézett, mert szerette volna szemléltetni, hogy mit gondolnak az átlagemberek. Telefonon mindig elérték, nem érti, ezt miért hozzák fel problémaként. „Ezeken nem múlt semmi” – hangsúlyozza a 24.hu-nak. A maga részéről inkább azt emeli ki, hogy a központi stáb valóban szerette volna, ha többet van a Hold utcai kampányközpontban, ő viszont ennél a fórumozást, az országjárást, a választókkal való közvetlen kapcsolatot fontosabbnak érezte, „egyszerűen kinn akartam lenni az emberek közt, beszélni velük, tudni, mit gondolnak, és nem egy irodában ücsörögni.”
Belső bizalmatlanság és keresztbe szervezés
Fokozta a bajokat, hogy bizalmatlanság volt Márki-Zay és a fővárosi kampányvezetés közt. Nem alakult jól a miniszterelnök-jelölt kapcsolata Zaránd Péter kampányfőnökkel sem, akiben többek szerint egy idő után már nem bízott meg, noha ő maga kérte fel erre a szerepre még tavaly ősszel. Gond volt abból is, hogy a kampányfőnök sokszor nem tudta kivel, mit csinál Márki-Zay, csak annyit láttak egy online naptárban, hogy éppen megbeszélése van. Valójában Márki-Zay vásárhelyi sofőrje volt tisztában leginkább azzal, hogy hol van és mit csinál az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
A MMM-es csapat a kampányban egy külön problémaszeletet okozott a központi stáb több szereplője szerint. Ők voltak azok a segítők, szakértők, akiket Márki-Zay hozott a stábba a Mindenki Magyarországa Mozgalomból, és bár a külön frakció nem jött össze nekik – miután ennek a pártok keresztbe feküdtek januárban –, a kampányban szerepet kaptak.
A kampányon belüli két külön világ nem egyszer okozott problémát, a programbemutató napján, március 9-én mindjárt kettőt is. Ez az esemény több szempontból is érzékeny pont volt: a program összerakása – az állandó javítgatás, egyeztetés miatt – az eredetileg kitűzött decemberi időponthoz képest hónapokkal később készült el, és a februárra tervezett bemutatót is azért kellett elhalasztani, mert több kérdésben nem volt konszenzus. De március 9. ehhez képest is fokozott izgalmakat tartogatott: Márki-Zay Péter ugyanis aznap mondta el az Inforádióban, hogy pártot alapít, amitől a központi kampánystáb haja az égnek állt – azért is, mert velük ezt az elképzelését előre nem közölte a jelölt. Másrészt pedig azért fogták a fejüket, mert a programbemutató után a MMM-s stáb leszervezett egy találkozót konzervatív értelmiségiekkel, így ez az esemény is megosztotta a figyelmet.
Ráadásul mindkét ügy arról szólt, hogy Márki-Zay a kampányban saját politikai hátországát építi, mintha a polgármesterség, az állandó ingázás, az egyéni, illetve országos kampány nem kötötte volna le teljesen az energiáit. Szintén MMM-es szervezés volt a március végi siófoki, amúgy meghiúsult online beszélgetés Zelenszkij ukrán elnökkel, amiről a központi stáb csak pár órával a tervezett hívás előtt értesült, és csapot, papot hagyva rohant felkészíteni a jelöltet.
MZP könyörgött a pártvezetőknek, de nem
Március közepére aztán már a háború ügyében is megosztott volt az ellenzéki stáb. Szocialista politikusok, így Kunhalmi Ágnes, de a nemzetbiztonsági bizottság volt elnöke, Molnár Zsolt is jelezte, hogy szerintük félrement a kommunikáció, az ellenzék támadó, Putyin-ellenes üzenete nem találkozik a társadalom többségének elvárásaival, melyek fókuszában a biztonság, a nyugalom, a megélhetési kérdések állnak.
Ráadásul ekkor már bőven ellepték az internetet a borzalmas felvételek az emberi áldozatokról és a szétlőtt panelházakról, a „háború ekkor lett valóság a választók fejében” – mondja egy ellenzéki politikus. Vadai Ágnes is óvatosságra intett (ő főleg a március 10-én Magyarország felett átrepült drón ügyében kérte ezt), és az LMP sem volt lelkes a kampány háborús kommunikációja miatt. A Párbeszéd – mondja Szabó Tímea – is inkább a megélhetési nehézségekről beszélt volna.
A központi stábban azonban – meséli Kunhalmi –
volt, aki csak azt az üzenetet akarta megtaníttatni a lakossággal, hogy Putyin az agresszor.
Az MSZP társelnöke úgy emlékszik, hogy a kampány végére szociális ígéretek is keletkeztek, „mert közben sokan érzékelték, hogy iszonyatosan hiányoznak az emberek anyagi biztonságát védő üzenetek, de ezek a jóléti üzenetek áttörést már nem tudtak elérni.”
A központi kampánycsapat egyik tagja most mégis úgy véli, hogy „sokkal keményebben kellett volna csinálni, akciózni. Mert nem ment át. Nem eléggé.” A Momentum egyik jelöltje azt mondja a 24.hu-nak, ők folyamatosan próbáltak ilyen akciókat szervezni, például a Parlamentre vetíteni Orbán és Putyin képét, vagy a Fidesz-irodákat teleragasztani Putyin-képekkel, de a központban ezek nem kaptak zöld utat.
Az egyik párt központi kampánystábba delegált embere így foglalja össze a március 15-e előtti helyzetet:
Mondtuk, amit mondtunk a háború ügyében. Emellett volt egy olyan hang, ami azt mondta, legyünk óvatosak, alapvetően békepártiak. Más szerint a megélhetésről, a benzinárról kellene beszélni. Megint más azzal jött, hogy akciókat kellene csinálni. Volt, hogy megállapodtunk valamiben, azt toltuk két napig, és elhalt. És nem volt olyan, aki behajtotta volna, hogy ezt és ezt csináljuk végig, vagy épp Márki-Zay mondja végig. Ilyen szerep, felhatalmazás nem volt a stábban.
És akkor jöttek az olyan hibák, mint amikor a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio azt mondta az ATV-ben, hogy el kéne zárna az orosz gázcsapokat, de félreérthetően fogalmazott a DK-s Rónai Sándor is a fegyverek ügyében, és a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita, amikor egy fórumán – ahol őt is arról faggatták, küld-e magyar katonákat az új kormány Ukrajnába – arról beszélt, hogy magyar katonákat nem, de hivatásos NATO-katonákat igen, akiknek úgyis ez a munkájuk.
Erre jött rá még egy sajátosság, amelyre több jelölt, sőt maga Márki-Zay is panaszkodott lapunknak. Nevezetesen, hogy a központi kampánycsapat nem tudott közvetlenül kommunikálni a jelöltekkel, és a központi stáb üzeneteit nem sugározták szét a pártok – a háború ügyében sem. Márki-Zay elmondása szerint ő határozottan kérte a pártelnököket, hogy a közös posztokat, videókat osszák meg, de „hiába könyörögtem, hogy a minket a háború kapcsán hazugsággal vádoló kormánypárti kommunikáció cáfolatát osszák meg, nem tették. Be is írtam az egyik csoportba, de semmi reakció nem jött.”
Ennek a problémának a másik fele az volt, hogy a jelöltek sem a központi stábbal voltak összekötve, mert a pártok ragaszkodtak ahhoz, hogy a kommunikáció ne közvetlenül menjen a jelöltek felé. „Nekünk is, ha mentem valahova kampányolni, a helyi jelölt helyett a pártkoordinátort kellett hívni, hogy vele egyeztessünk” – mondja Márki-Zay.
A kampánystruktúra töredezettsége, sokrétűsége, a belső ellentartások miatt az egyik Hold utcai forrásunk azt mondja:
Nem közös kampány volt ez, csak koordinált indulás.
Egy MMM-es pedig úgy fogalmaz: „ezt az egészet én már csak úgy hívom magamban, hogy a hétfejű sárkány a Hold utcában”, amivel a hat pártra, illetve Márki-Zay mozgalmára utal.
Az egyéni jelöltek közül beszéltünk olyannal, aki semmilyen sorvezetőt nem kapott a háború kapcsán, volt, aki csak a pártjától, és akadt olyan is, aki a központtól ugyan kapott kommunikációs segítséget, de – ahogy hangsúlyozta – ez csak egy keret volt, „ránk volt bízva, hogy konkrétan hogy töltjük meg tartalommal.”
Ilyen panelek keringtek akkoriban az ellenzékben, ezekre támaszkodhattak a jelöltek – már, aki megkapta őket:
- Orbán Putyin trójai falova az EU-ban.
- Orbán elárulta az EU-t és a NATO-t.
- Ha egy agresszor megszáll egy független országot, annak kell, hogy legyen következménye.
- Magyarország azonnal vessen ki gazdasági szankciókat Oroszországra!
- 1956-ban már láttuk, milyen, ha az oroszok lerohannak egy országot, most is ez történik Ukrajnában.
- Ez a háború Orbán tartótisztjének az agressziója.
Ez hozhatta el a kétharmadot a Fidesznek
Ennek a kakofóniának végül az lett az eredménye, hogy az ellenzéknek – a putyinozáson túl, ami viszont kevésnek bizonyult – nem volt jól azonosítható, markáns üzenete a háborúról. Így az ellenzéki szimpatizánsok egy jelentős része is a kormánypropaganda üzeneteit kezdte számon kérni a baloldali politikusokon.
Az egyik DK-s jelölt azt mondja, ő akkor realizálta a bajt, amikor egy asszony, aki időtlen idők óta nem szavazott, mert nem tudja elhagyni a lakását, szavazóurnát intézett, „nehogy a fiát háborúba vigyük.” Egy jobbikos azt meséli, hogy amikor mentek kopogtatni egy olyan címre, amit az előválasztáson adtak meg nekik, azzal fogadták őket, hogy már nem az ellenzékkel szimpatizálnak, hanem a háború miatt a kormányra fognak szavazni. Donáth Anna szerint
letaglózó volt a felismerés, hogy a kormánypropaganda kitört a buborékból, és az ellenzéki szavazókat befolyásolta, sőt komoly szorongást okozott nekik.
A kéttucatnyi forrásunk abban egyetértett, hogy a győzelmet nem is, de a kétharmados többséget a háború hozta el a Fidesznek. Abban már nem volt egyetértés, hogy Márki-Zay Péter rossz mondatai mennyit számítottak ebben, volt, aki szerint mindegy volt, mit mondott a jelölt, bármit ráhúzott volna a propaganda. A kampány egyik tanácsadója szerint tartalmilag nem lehetett mást mondani, morálisan is csak ez volt vállalható, de lehetett volna egységesebben, fegyelmezettebben, kevesebb hibával tenni ezt, miközben – véli – a kampány operatív része, a terepmunka rendben volt.
A fegyveres mondatokat azonban nem tudtuk helyretenni, pedig próbáltuk. Amit azzal a Fidesz csinált, az egyszerűen pusztító volt.
Az egyik pártelnök úgy emlékszik, hogy március 15. után már csak reaktív volt a kommunikációjuk ebben a témában, próbálták ugyan menteni a menthető, cáfoltak éjjel-nappal, de rájuk égett a „katonás bélyeg.”
Ezek után Márki-Zay Péter pár nappal a választás előtt, március 30-án a pécsi kampányzárón mégis azt hangsúlyozta: „Ukrajna most a mi háborúnkat vívja.”
