Belföld

15 egyházi személyt húzott le milliókkal egy férfi

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy 15 egyházi személytől csalt ki összesen több, mint 37 millió forintot.

A szegedi nyomozók egy magyar plébános 2016 júniusában tett feljelentése alapján indítottak vizsgálatot ismeretlen személlyel szemben, csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Az Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elkövető 2014 decemberét követően hamis közokiratok bemutatásával hitette el vele, hogy nagy összegű örökséget hagyott rá egy közelmúltban elhunyt asszony. A hagyatéki eljárás lebonyolítására a terhelt alkalmanként több ezer euró átutalását kérte, amit a plébános teljesített.

A feltételezett elkövető tartózkodási helyét megállapítani a vizsgálati eljárás során nem lehetett, ezért a rendőrkapitányság munkatársai elrendelték a körözését. A csalót 2019 novemberében igazoltatták a rendőrök Esztergomban, majd előállították.

Az eljárás során a rendőrkapitányság munkatársainak az ügyben több hasonló, szintén egyházi személyek kárára elkövetett bűncselekmény miatt, a magyar és szlovák hatóságok által folytatott nyomozás jutott a tudomásukra. Az eljárás során 15 sértettre és mintegy 37 millió forint értékben elkövetett csalásra derült fény.

A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik